Make:Valamit

72 óra New York-ban - II. Brooklyn, Tenement Museum, MSG és Times Sq.

2014. július 05. - Make Valamit

Első rész - Érkezés

P4120002a.jpg

Az előző nap (repülés+esti városnézés) szervezetre gyakorolt hatását szerintem jól mutatja, hogy 'hajnali' tizenegykor indultunk el Brooklynba - Coney Island felé menő metróra fel, leszállás Jay St. - Metrotech. Itt azért kicsit forgolódtunk, nem szégyellem bevallani hogy tíz év Budapest után rohadtul semmit nem ér idegen városban az, ha egy külföldinek a Rege előtt el tudod magyarázni, hogy jut el legkönnyebben a Deákra. Úgy volt, hogy először a Brooklyn Heights-i promenádról fényképezgetünk, de ahogy megláttuk a "Brooklyn Bridge walkway >>" táblákat, a francnak se volt kedve a parkot keresgélni. :-)

DSC00258a.jpg

Tovább

72 óra New York-ban - I. Érkezés

Ha adódik egy lehetőség, szeretem kihasználni. Szokásom céges repülőutakon a visszautat átbookolni úgy, hogy hétvégére ott maradhassak az új városban. Amikor barátokkal elhatároztuk, hogy teszünk egy három hetes kirándulást Amerika nyugati partjára, felvetettem, hogy használjuk ki a New York-i átszállást - ezt mindenki támogatta, annak ellenére, hogy figyelmeztettem a népeket; NYC drága. Nem baj, menjünk.

4 ember, hétnapos MetroCard (bérletek), meg a CityPass, az annyi, mint $570. Szállás nélkül.

DSC00124a.jpg

Tovább

76 év után világpremier

Sindelfingenben 1938 elején építettek egy nem mindennapi autót. A neve Mercedes-Benz 540K Stromlinienwagen, azaz szó szerint "áramvonalas autó" - a részleg neve Sonderwagenbau, ahol az évek során különlegesebbnél különlegesebb kocsik készültek. Miért érdekes a Stromlinienwagen? Ez anno a Dunlop rendelésére készült, és sohasem mutatták be hivatalosan. Valamikor az 1950-es években visszakerült a Mercedes múzeumba, azóta ott várta a feltámadást.

Mercedes-Benz-540-K-Stromlinienwagen-fotoshowImage-d3373b9f-780782.jpgForrás: motor-klassik.de

Tovább

James McCormick még mindig kísért

Ugyan már börtönbe került a sok száz ember életéért felelős exrendőr*, úgy tűnik az agyszüleménye még mindig pusztít.

http://hvg.hu/panorama/20140228_egyiptomi_hadsereg_aids_gep

Elovasva a HVG hozza egy átlag médium színvonalát, nem sokat tud meg belőle az érdeklődő, csak azt, hogy van valami műszer, amiről tévesen azt hitte az egyiptomi hadsereg, hogy képes vérvétel nélkül diagnosztizálni különböző betegségeket, és jól leégtek vele egy TV műsorban. Nagy dolog. Viszont ha keres kicsit az ember külföldi oldalakon, belebotlik egy-két képbe a műsorból. Itt egy kép, amit a FOX televízió sugárzott:

fox_aidsdetector.jpg

Így persze már más a dolgok fekvése, aki követi kicsit a nemzetközi híreket, ebben a csodaműszerben felismerheti az ADE-651 bombadetektort, amit McCormick árult, darabonként közel 70.000 angol font-ért.

Mi vele a baj? (Már azon kívül, hogy 17 fontért lehet kapni varázspálcát, tehát kb 410000% haszon van rajta?) Csak annyi, hogy a "készülék" egy üres markolatból, és az abban csapágyazva elforogni képes teleszkópos antennából áll. Semmi elektromos kapcsolat. Egy üres doboz.

Tovább

Y2K megint

Én csak adót akartam bevallani, semmi rosszat nem csináltam. De fogok. Amikor megláttam ezt az üzenetet az ÁNYK telepítése közben, az első dolog ami eszembe jutott, Y2K volt. De nem az ezredfordulós hisztéria, az akkor nem izgatott fel túlzottan, végül nálunk is csak annyi lett belőle, hogy egy-két OTP terminál 1900. január 1-et mutatott, valahol meg is van a bescannelt bizonylat, szerencsére nem fizettettek ki velem 100 évi kamatot.

Hanem az, hogy akkoriban még nem is kevés közintézmény (az ONYF, a vidéki iskolák és Önkormányzatok biztosan) egy csomó, a '80-as évekből rajtuk maradt, DOS-os felületű (és dBase adatbázisú!) istencsapása programot használt adatkezelésre. Csak egy példa: hatalmas, és úgy értem hatalmas csinnadrattával beharangozták, hogy amennyiben valamely költségvetési intézmény igényt tart rá, az adatszolgáltatást megtehetik digitális úton is. Volt a szövegben pár elgépelés, valamint a jó öreg viccet is el lehetett sütni, ugye, ha digitálisan kérik akkor most vagy elküldöm, vagy nem.

Tovább

LinkedIn a király

Hogy hová lennék jó? :-)

daimler_idm.pngGondolom azért mert meg van adva hogy beszélek németül, meg tagja vagyok pár "Automotive Jobs" csoportnak. Azt hogy nagy a pofám és jó lennék managernek, nem tudom honnan szedték, félig igaz mindenesetre :)

  • Feladatok:
  • Az ötletmenedzsment folyamatának koordinálása a Karosszéria üzemben
  • Az ötletelbíráló megbeszélések szervezése és lebonyolítása a területen
  • A Karosszéria üzem területére beadott ötletek státuszának és megvalósításának nyomonkövetése, a saját terület képviselete az ötletmenedzsment gyár szintű szervezetében

Gondolom az kizáró tényező, ha valaki nem szeret vég nélküli meetingeken ülni. Biztos van akinek az a kényelmes, én viszont szívből gyűlölöm.

Orbán Viktor használt autót vesz 2.

Eredeti cikk: Orbán Viktor használt autót vesz

Totalcar olvasói levél: Használt Prius Angliából

Becsületesnepper is, meg én is leírtuk már egyszer, átverés...

"A dolog úgy működik, hogy a laikus meglátja a hirdetést, felcsillan a szeme, elkezd számolni, és nem hisz a szemének. Ír a hirdetőnek, hogy szeretné megvenni a kocsit. Ha van szám, megpróbálja felhívni, de mivel nem fog sikerülni, hát gyorsan ír. Megjön a válasz, az autó tökéletes, papírok rendben, szervizkönyves, ennyi az ára. A laikusban azért dolgozik a kis ördög, hogy nagyon olcsó a kocsi, hát rákérdez. Érdekel, szeretném megvenni az autót, de ha minden rendben, akkor miért ilyen olcsó? Külföldre megyek dolgozni, nagyanyám született, meghalt a testvérem/feleségem/apám/kutyám, övé volt az autó, rossz emlékek fűznek hozzá, gyorsan meg szeretnék szabadulni tőle. Az egész tiszta pszichológia, az emberek könnyen lázba hozhatók egy jó ajánlattal. Meglátják a hirdetést, elkezd munkálni a kapzsiság, türelmetlenek lesznek, ezért hajlamosak megfeledkezni az óvatosságról. Attól félnek, hogy ha sokáig tökölnek, lemaradnak, más röppen rá a tutira. Te is azt gondoltad mekkora vétel lesz, örültél, hogy mit találtál. Ha gondolod, írhatunk az emberednek, csak úgy sportból."

Csodák nincsenek. A kereskedők vagy hobbikereskedők (azok a portások, akik egész nap nyolc monitor előtt ülnek és más dolguk sincs, csak a netet bújni) a tuti vételeket szinte azonnal lenyúlják;
ami ott marad és olcsó, vagy jó ajánlatnak tűnik (jellemzően 30%-al ára alatt kínálják a kocsit) eleve gyanús kéne, hogy legyen.

Tegyük egyszerűbbé az NSA munkáját

írjunk rossz szoftvert!

Semmi sem idegesít úgy fel, mint a rosszul megírt szoftver. Lehetnek apróságok, mint a pár megabájtos Flash player (MÁR MEGINT FRISSÍTENI KELL?); vagy nagyobb hibák, például az, hogy év elején a Microsoft saját felhője letérdelt egy SSL kulccsere algoritmus hibája miatt. Utóbbi ráadásul olyan jellegű volt, amit alaposan végigvitt szoftverfejlesztési tervekkel simán ki lehetett volna kerülni.

Legutóbb a céges telefon látta a kárát amikor megérkezett a szenzációs (-an olcsó) német fejlesztő cégtől az ügyfél legújabb szoftverfrissítése:

login100m.png

Igen, 150MB. És azt csinálja, amire gondolsz. Egy kurva kibaszott bejelentkező képernyő. És még csodálkoznak miért ordítok a monitorral "64kB-ból szálltunk le a Holdra, hogy szakadtál volna a sváb anyádba teeee....".

Félművelt szakbarbárok persze próbálnak engem okosítani - "Azok a fejlesztők most is megvannak, csak drájvereket meg dll-eket, sőt operációs rendszereket írnak." Ha erre válaszként belinkelek egy HP tintasugaras nyomatató drivert, (ami a weblap tanúsága szerint 'driver only', sőt a nyomtató is csak nyomtató, nincs benne kártyaolvasó, scanner, fax vagy kenyérpirító) ami 230MB, akkor én vagyok a hülye valamiért.

Tovább

Hogy legyél a legtahóbb szerelő a környéken?

Nem könnyű dolog tahó szerelőnek lenni, mint mindenben, sok munka van ebben is; nem elég ám csak néha el-elcsórni egy új alkatrészt az ügyfél kocsijáról, vagy retkes üléssel visszaadni a patyolat verdát - ó nem, a tahó szerelőt nem csak az ügyfelei gyűlölik. Itt egy közel sem teljes lista:

1. "Hát pedig nálam nem csinálja." - hogyne, ismerjük mind a szervizben megjavuló tévét, porszívót. Viszont ha az ügyfél azzal állít be, hogy esős időben a fékre lépve erősen vibrál a kocsi eleje, lehet nem kéne megvárni az esős évszakot a próbaúthoz.

mechanic1.png

2. "Hol javították? ... Ó, hát az mekkora tróger banda, mire helyrerakok mindent amit elbasztak, december lesz újra." - Semmi, ismétlem semmi nem rombolja valakiről az első benyomást, mint amikor az előző munkást/volt munkaadóját mocskolja. Mégis majdnem mindig (tisztelet a kivételnek) majdnem minden szakmában belebotlok. A volt fogorvosom állítólag egy fakezű csaló, az előző burkoló egy utolsó tróger, az előző PC szervíz jól átbaszott, stb... - és ha én meg voltam elégedve a munkájával és csak azért jöttem ide, mert ott már nem tudnak időben fogadni? Hogy veszi ki ez magát az ügyfélnél?

3. "Az internetről? Ott mekkora marhák vannak. ... Attól, hogy oda írkál a kanadai Volvo kereskedés szerelője, még hülyék azok is. Itt tuti módszereket használunk" Igen, lehet. De ha egy dealer adott egy céges központból adott munkautasítást, amivel a lógó öveket kötelesek a garanciás kocsikon rendberakni, azt miért nem lehet követni? Miért kell megpróbálni szétszerelni a gyárilag összeperemezett visszacsévélőt, eltörni benne a rugót rövidebbre, majd összepöttyölve visszarakni úgy, hogy közben az egyik csavarral elvágod az övfeszítő vezetékét. Nem vagy egy mindentudó istenség, fogadd el, hogy esetleg más tudhat valamit amit Te nem.

4. Lengőkarba rohadt gömbfejet két kilós kalapáccsal kiverni kizárólag a reggeli kávé utáni tíz percben szabad, amikor a barom szomszédok még az ágyban vakaróznak. Hát már senki sem tart csirkét/kakast, mint a Mama, ez a sok irodakukac mire keljen másra, mint az örömmel végzett munka hangjaira? Összerohadt kipufogót flexxel felsliccelni pedig a legjobb levezető egy hosszúra (21:55) nyúlt nap végén. Úgyis feljelentett múltkor valamelyik beszari kispolgár amikor az utcai lefolyóba öntötted ki az alkatrészmosó elhasznált folyadékát.

Tovább

Talán megmenekül a Wiesmann?

Öt hónap vergődés után talán egy reménysugár: a Wiesmann felszámolásával megbízott Norbert Küpper szerint ha át tudnák alakítani a céget Kft-ből részvénytársasággá, az segítene a jelenlegi helyzeten.

A felszámolási eljárást már megkezdték, az viszont egyelőre nem nyilvános, hogy a befektetéseket milyen mértékben tudják megtéríteni. A Wiesmann az elmúlt 25 évben 1600 sportkocsit gyártott.

Január hetedike a határidő, ha addig megérkezik a cég számlájára az induló összeg, valamint a tulajdonosok is rábólintanak, megkezdődhet az átalakulás.

wiesmann_roadster_mf3exterior-front-back.jpg

forrás: SPIEGEL

A magam részéről örülnék is neki, hiszen érdekes kis rakétákat gyártottak, tulajdonképpen egy újracsomagolt BMW M3 van a műanyag kaszni alatt, bőrrel meg alcantarával bevonva. Érdekes lenne tudni, hogy ha sikerülne az átalakulás, vajon milyen újításokat terveznének? Hiszen ha jól megnézi az ember, az MF3, MF4 és MF5 szinte ugyanaz a kocsi. Hogy reagálna vajon a formaterv egy shooting break hátsóra például. Vagy ha már olyan jól megy a BMW-k faragása, nem akarnak esetleg azon a szerencsétlen X3-ason kicsit pofozni, hogy kinézzen valahogy?

Az is érdekes lenne, hogyha mondjuk a BMW fektetne be a cégbe, vagy vásárolna annyi részvényt, hogy beleszólása legyen az üzletmenetbe. Csinálhatnának egyedi kérésre autókat, mint régebben a Ghia vagy a Bertone. Bár a Bertone csődje ezt a kérdést is zárójelbe teszi... tényleg mindannyiunknak valami középszerű hatchback az álma? Nincs már igényünk kicsi izgalmas sportkocsikra? Vagy kitölti ezt a teret annyira a Porsche, hogy nem fér meg mellette senki? Árban biztos a Wiesmann alatt voltak.

Dízelmotor: az utca vége?

w123.pngForrás: wikipedia

Európában szeretjük a dízeleket. Miért ne tennénk? Az üzemanyagot alacsonyabb adó sújtja mint a benzint, és kevesebbet is kér belőle a motor. Hogy kormol néha-néha egy pamacsot, mint beinduláskor és nagyobb gyorsításkor, na sag schon. Nem nagy probléma. Az utóbbi húsz-harminc évben hihetetlen fejlődésnek lehettünk szemtanúi, már ami a dízeltechnológiát illeti, előbb eltűntek a selymes hangú előkamrák, megjelentek az elektronikusan vezérelt adagolók, a recsegős adagolófúvókás (ez a magyar szó a Pumpe-Düsére?) rendszerek, aztán az egyszer megvezetett tűs (búúúúúú), a két helyen megvezetett tűs Common-Rail, és most azok a rendszerek, ahol a befecskendező fúvóka tartalmaz egy mérőegységet is, így a motorvezérlő elektronika pontosan meg tudja állapítani, hogy mekkora volt a befecskendezett tüzelőanyag mennyisége. Erre azért van szükség, mert egy fúvóka az élettartama vége felé közeledve elkezd 'csalni', azaz nem annyi folyadék áramlik át rajta ugyanannyi nyitási idő alatt, mint újkorában. Erre vagy felprogramozzák a motorvezérlőt, soksoksok mérési ciklus után, hogy a fúvóka ilyen és ilyenidős korában szerintünk ennyi dízelt enged át magán, vagy vállat vonnak - aki hallott már az utcán TDCi Fordot kerepelve kigyorsítani, sejti mi az ábra > itt már régen nem úgy működik a befecskendezés, mint új korában.

Tovább

Munkaeszközt miért kell szántszándékkal tönkretenni?

(1st world problems, aki amiatt reszket hogy 25-e után mit eszik a következő fizetésnapig, ne olvasson tovább)

Informatikusként el sem hiszem, hogy ezt le kell írnom. Tisztelt Leendő Munkaadóm! Nagyon megtisztelő számomra, hogy kegyességet gyakorolsz, és biztosítasz számomra munkaeszközt. Tudom, hogy nagyon sokba került, de ez nem azt jelenti hogy értékes is, csupán azt, hogy a beszerzési osztályon valami vezető beosztású kollegának van ismerőse annál a négy cégnél, ahonnan a vásárlásokat intézzük (bútor, IT, irodaszerek, cégautók)

medion_rzr.pngSzép, de nem munkaeszköz.

Csak hogy klasszikust idézzek, "Maga elhitte, hogy húszezer dollár egy vécédeszka, és harmincezer egy kalapács?" Ha a 408.000Ft-os notebookot ugyanolyan kiszerelésben árulja valamelyik laptopbolt 269.000Ft-ért, három év garanciával, mire fel fizetünk ki, több, mint százezer forintot? És ez nem demagógia. Magad bizonyítottad be, amikor az előző CEO-t kirúgtuk: két hónappal később mentek a levesbe a cégautók és az irodabútorokból is újakat vettünk.

Ja igen, itt tenném hozzá, gyönyörű szép textúrája van némelyik HP laptopnak, de az nem munkaeszköz. Ahogy a Fujitsu, DELL, Acer (főleg) sem. Munkára Lenovo Thinkpad T, ha pedig csak egyszer is repülnöm kell valami olyan országba, ahol nem ismerik a Skype-ot, Lenovo Thinkpad X1 - a többiek csak kullognak utánuk. Apple rajongók leülnek! Informatikus vagyok, nekem iOS-t használni olyan, mintha az egyik kezemet hátrakötnék, és csak az orrommal gépelhetnék. Elismerem, jó gépek, van grafikus ismerősöm, varázsolni tud vele; egy másik haverom RED kamerával készült HD videókat vág, hihetetlen technika. De egy rendszerintegrátornak? Mondjuk tőlem aztán, a vas jöhet, lehet Windows 7-et rakni rá.

Tovább

Mansell, Schumacher és most Barrichello is?

Mi a közös ebben a három versenyzőben? Mind megpróbáltak visszatérni az F1-be kissebb-nagyobb kihagyás után. Sikerülni persze senkinek se sikerült, úgy tűnik nem véletlen ez minden motorsport csúcsa, itt pár év szünetet nem lehet csak sportolással behozni, elszáll a technika is...barrichello1.png

Tovább

Oldtimer? Youngtimer? Vagy simán csak roncs? A drágák.

Ezekre inkább az a jellemző, mint amerikában a 427-es Corvette C2-esekre: több van az úton, mint amennyit a Chevrolet gyártott; amikor kijöttek, megfizethető áron belekerült a 350-es helyett az agyament 427ci motor, viszont ilyen idős korukra már eszetlen pénzeket adnak értük a gyűjtők, könnyen belecsúszhat a $100.000-be, ha 'numbers matching' autóról van szó. (Tehát amiben stimmel a motorblokk öntvényszáma a hengerfejekével és főlek a kasztniéval - nem csereberéltek)

Menjünk fordított sorrendben, fentről le;

30_2_audi_sq.pngForrás: www.sportquattro.hu

1. - Audi Sport Quattro, az 1983-as IAA sztárja. Az autót a szűk pályákon kínlódó Urquattro utódjának szánták, de a szabályok miatt 200db utcai autót is el kellett készíteni. Nosza, levettek az Audinál 214db B2 Coupét a szalagról, kivágtak a hátsó ajtó mögött 32 centit a karosszériából, első lámpák a kortárs Passatból, hátsók a 200 Coupéról, sárvédők és motorház üvegszálból és bumm! Audi Sport Quattro. 4.9s százra elég egy utcai autónál? Összesen két darab fekete kocsi készült, az egyikkel Ferdinand Piech, a másikkal Walter Röhrl járt. Mindez mennyibe fájt? 195.000 nyugatnémet márkába. És még így is buktak rajtuk. Nincs eladó belőle, de valószínűnek tartom, hogy többe fájna, mint egy új RS4.

30_2_m635_csi.png

2. Ebből még legalább van eladó: a nagycápa BMW M635 CSi - szép név, nem? E24 kaszni, Motorsport tuninggal, azon belül is Coupe kivitel, Sport futónűvel, benzinbefecskendezéssel (injection). Még soha nem vezettem ilyen öreg BMW-t, de sokért nem adnám, eleve szép, szépek a diszkrét krómok, szépek a BBS felnik, a narancs indexek, a beltér fabetétjei állítólag megegyeznek az akkoriban kapható Garrard 301-es lemezjátszó kávájához használttal. Nyamm. 286 paci, 255km/h végsebesség, 89.500 márka. Így nézve a 16.000 nem is sok. Kéne. Nagyon.

30_2_928s.png

3. Porsche 928S, 1977 óta a piacon, akkor még simán csak 928-asként, aztán 1980-ban kapott egy kis faceliftet, okosítottak a motoron, innentől 928S-ként árulták, az 1983-as IAA-ra pedig egy frissen tuningolt 310 lovas V8-assal vitték ki az autót. Nem tudom ki hogy van vele, ez tipikusan az az autó, ami valakinek tetszik, azoknak a szűklátókörűeknek pedig nem, akik szerint az ideális Porsche a 911-es első rendszámtáblájánál kezdődik, és a 911-es kipufogójánál van vége. A design érdekessége, hogy ez szolgált alapul egy olyan másik autó formatervéhez, amiről a következő (vagy az utána levő) részben írok.
Ja, az ára. DM87.650 Vagy másképpen, két szép lakás.

A következő részben jönnek azok, amiket nem veszel észre az utcán, vagy fejcsóválással reagálsz, ha forgalomban látod.

Oldtimer? Youngtimer? Vagy simán csak roncs? A rohadósok.

2013. Van még két évünk a repülő autókig meg légdeszkákig (felhívnám a gyártók figyelmét, én spóroltam), valamint 30 éves távolságba kerültek olyan autók, amik után nem biztos, hogy megfordulunk a forgalomban; illetve ha látjuk, azt találgatjuk, hogy mennyi lehet még neki hátra. Ismerjük azt a filmet, amiben az autó kilométerórája visszafele számolt, és amikor elérte a 0-t, megújult a verda?

Kezdjük azokkal, amiket már biztosan nem fogunk látni, mert a rozsda megcsócsálta és kiköpte őket húsz évvel ezelőtt.

1. Sokat elmond, ha valamiből egy darab sincs a HaHu-n, és a mobilén is elég két keresőfeltételt beállítani: Renault+Fuego

30_1_fuego.pngAz 1980 óta gyártott kupé 1983-ban turbós 1.6-ost kapott, amivel végre 100 ló fölé sikerült tornászni a teljesítményt, katalógus szerint 132-ig. Négy tárcsafék, elektromosan állítható tükrök, fedélzeti komputer, nemdohányzó női tulajdonos... ;-) Meg az a kis francia sikk, ami akkoriban megkülönböztette a többi gyártótól.

Mára jó példája annak, hogy ami ritka volt bemutatásakor, az nem feltétlen vált ilyen korában a vágy tárgyává.

2. De legalább a Renault mint cég még megvan. Nem úgy a második, rég elfelejtett kis sportkupé gyártója

30_2_beta_vx.pngIgen, igazából ő sem '83-as, hiszen a Betát 1972-ben mutatták be, és 83-ban már igencsak a modellciklus végefelé járt, és a híre sem állt valami jól, köszönhetően a brit Lanica-fiaskónak. Pedig ha tudták volna, hogy csak az alapmodell érintett, a HPE/Spider/Montecarlo kupék karosszériája sokkal (izé) jobban bírta a vizet. De a Lanciának vége volt Angliában, így az 1983-ban bemutatott Roots-kompresszoros, 140 lovas, négy tárcsafékes kis rakétából (piacok híján, Amerikát is bukták 81-ben) csak összesen 1272 darabot gyártottak. A neve is a feltöltő nevéből ered: VX - Volumex, azaz térfogatkiszorításos, mint a Roots-töltő. (Discovery-t nézőknek: szupertöltő - brrrr)

Holnap megnézzük azokat, amikből nincs, mert egy árából három Lancia Betát lehetett volna venni.

süti beállítások módosítása