Make:Valamit

London Concours 2018

at The Honourable Artillery Company

2018. június 10. - Make Valamit

Második alkalommal rendezték meg június 7-8 között a London Concours rendezvényt, szerencsémre épp ott voltam, és jegyet is sikerült szerezni. A fő szervező az Octane magazin, a helyszínt biztosító gazda pedig a királyi Honourable Artillery Company. Két világháborút élt meg ez az eredetileg kombinált felderítő- és lövésszázad, most felderítést és megfigyelést végeznek, illetve ők adják a díszőrséget a városházán (Guildhall), illetve az ő díszsortüzüket lehet hallani a Towerben. A század laktanyájának öt hektáros gyepéről most elvontatták a nagy és nehéz lövegeket, és sokkal könnyebb és gyorsabb vasakat állítottak rá.

dsc_0538.JPG

(ha nem jönnének be a képek, kattints az autó nevére, átirányít az indafotó galériába)

 

AC 428, AC Frua - a szokásos hatvanas évek közepi recept aminek az ISO-t, a DeTomaso-t, meg még ki tudja, hány kisszériás autót köszönhetünk: vegyél egy amcsi motort, rakj köré olasz kasznit, és egy brit futóművet. Ebből a karcsú kupéból 49-et gyártottak összesen, az AC Cobrára épül, 15 centit beletoldottak a vázba, teljsen független fefüggesztést kapott, a vesztét a kis széria okozta: ilyen mértékű kézi munkát nem lehet racionális áron kínálni, ez a kocsi is kétszer drágább volt egy E-Type Jaguárnál - és annyival azért nem gyorsabb.

 

1931-es Bentley 2-Seater Open Tourer - az autó, ami megalapozta a Bentley Boys legendáját, itt egy kompresszor éra előtti változat, 4.4 literes, soros négyhengeres (!) motorral, igencsak érdekes megoldásokkal. Egy mai autórajongónak már furcsán hatnak az olyan dolgok mint a méhsejtszerkezetű hűtő, a dörzs-lengéscsillapítók (itt központi olajkenéssel), vagy akár csak a bőrbe varrt laprugókötegek, amik így zsírban állhatnak és nem szedik össze a port ami kikoptatná a magcsavarokat. Külön figyelmet érdemel, hogy ugyan a gumik állapotán (meg az utastérbe behajigált táblákon) látszik, hogy használják veteránversenyeken az autót, de azért a kaszninyúlványon van egy "Óvatosan vontasd" matrica. Mégis csak 90 lesz pár év múlva az öreg hölgy, nem illik már rángatni.

 

 Alpine A110, mindkét generáció - erre jól ráizgultam, különösen mert vették a fáradtságot, hogy szerezzenek egy ezerhari A110 Berlinette-et az új mellé, így papíron ugyanaz a két kocsi, 1600 köbcenti, farmotor, hátsókerékhajtás. 93 lóerőből 252 lett, 700 kilóból kicsit több, mint egy tonna - tja, kellenek ma már a légzsákok meg a szervókormány. De nagyon szép az új is, sikerült úgy rajzolni a formákat, hogy még a sárvédők tetején levő beömlők is kaptak tisztelgésből egy mélyítést az új kasznin. Bár nem indítottuk be, de a kiállító képviselője így is nagyon udvarias volt, beszélgettünk, beültem. Kényelmes alcantara ülések, jók a pedálok, csak hát automata a szentem. De kéne.

 

 Brough Superior SS100 és Pendine Sands Racer: betudom annak, hogy nem vagyok motoros, de fogalmam sem volt, hogy újra elkezdték a BS motorok gyártását, a motor francia tervezés, 990 köbcentis V2-es, a váz csőváz, a lengőkarok alumíniumnak néznek ki, szerencsére nem esnek abba a hibába hogy van egy CNC gépük, és még a kipufogóvégbe is géppel marják bele a nevüket - nem, ezen szépen látszik, hogy csak ott használják a modern technikát, ahol tényleg segít - Öhlins lengéscsillapítók, blokkolásgátló, befecskendező (ott az oxigénszenzor a kipufogókönyökben), szép harapósnak tűnő radiális, kéttárcsás fékek (az öreg BS-eken duplex dobfék volt, a kora csúcstechnikája), központi rugóstag, BMW Telelever-re emlékeztető első villa, ha lenne A-s jogsim még meg is gondolnám. Bár szerintem akkor inkább már egy Royal Enfieldet vennék, az közelebb van a ketőötvenes ETZ-hez, amit utoljára vezettem.

 

 Fiat 8V Supersonic by Ghia: "Otto Vu" olaszul, azért így írva, mert a Ford licensze a "V8" névre akkor még nem járt le. Igazi ritkaság, eleve egy nem túl gyakori autó az alapja, a 112 példányban gyártott 8V kupé, amiben kétliteres V8-as motor van, teljesen független kerékfelfüggesztés, és négy dobfék. Ezt vette alapul a Ghia, és öt darab Supersonic kupét építettek. Két meglepetés is van itt, az egyik, miközben fotóztam ismerős hangra figyeltem fel, és igen, épp az Evo magazin ex-főszerkesztője, Harry Metcalfe magyaráz a vendégeinek a kocsiról. Mindenkinek ajánlom a Harry's Garage youtube-csatornát megtekintésre. A másik meglepi a Fiat S76 mögöttük.

 "Kicsi kretén olasz gyösz, ami leszakítja az arcodat"-kategória: Fiat-Abarth 750GT Zagato, 1959-ből. Az elsőt még az 1955-ös torinói börzén mutatták be, Fiat 600 alapon. Annak megfelelően felülvezérelt motorral, dobfékekkel. Mire 57-be eljutottak, már egy Abarth hengerfejes kétvezérműtengelyes motor volt benne, 57 lóval. Ezt vették alapul Zagatóék, rászabták a szokásos formai megoldásaikkal alakított karosszériát, ami az aprócska motor ellenére 145 km/órára volt képes. A gyártó szerint, mert egy autósújság 153km/órát hozott ki belőle. Kettő darab ilyen Zagato karosszériás kis kék rakéta épült.

 

 2018 TVR Griffith: ennek meg én örültem nagyon, igen szimpatikus volt a TVR régen is, a blokkolásgátló meg légzsák nélküli kocsijaikkal 2006-ig húzták. Saját motorjaik voltak, az AJP8 V8-as és a Speed Six soros hathengeresek, a belső tér szintén nagyrészt kézi munkával készült, mégis elfogadható áron (értsd: kb. egy használt Ferrarival egy szinten) tudták adni az autókat. Volt aztán egy tulajdonosváltás, az meg nem tudott elég pénzt kivenni a cégből, leálltak a gyártással, évekig vegetált a név, most itt a visszatérés. Az új autó a régiekre hasonlít: térhálós csőváz, karbon/üvegszálas elemekkel, két ülés, két ajtó, hátsókerékhajtás. Sajnos az AJP8-as gyártását nem indítják újra, helyette a lényegesen könnyebben elérhető és olcsóbb Ford Coyote 5.0L kompresszoros motort használják. A futómű Gordon Murray munkája, engem megvettek. Csak hozzák be harminc millió alatt!

 

Ford GT: nem nagyon tudok mit mondani rá, annyira különleges kocsi, hogy az előző GT inkább egy cinikus marketingfogásnak tűnik mellette. Abban egy, a F150 kisteherautóból vett, kompresszorral megvadított V8 volt, inkább izom-, mint sportautó. Amellet az új GT űrhajónak tűnik, egy EcoBoost V6-os van benne, ami erősebb, a kaszni olyan, mint egy repülőgép, érdemes végignézni.

 

Lancia Aurelia B20GT Series 4: az autó, ami nagyon finom gyomrossal a padlóra küld, hogy még alulról is meg tudd nézni a műszaki felsőbbrendűségét; 1954-ben valószínűleg megemelkedett az ufóészlelések száma Torinó környékén, annyira kilóg a többi Aurelia közül, amik vagy vidám kis kabriók, vagy felső-középosztálybeli, négyajtós reprezentáló limuzinok voltak. A világon először szériában V6-os motort kapott, transaxle hátsókerékhajtással, amiben a váltó és a differenciálmű egybe van építve, De Dion hátsóhíd, a féltengelyeken ható dobfékekkel. Nem is értem, hogy nem szerepelt több filmben, ideális antihős, vagy akár a  gonosz autója is lehetne.

Szeretném én így múlatni az időt. Kellemes meglepetésként (talán az autóbuzik összetartása, vagy látták a rajongást a szememben...) minden kiállító segítőkész volt, még a VIP-be is behívtak, miután rájöttem hogy ebéd bizony csak a kiállítóknak jár. Aki Londonban él, érdemes útba ejteni, központi helyen van. Aki meg nem, tervezze úgy a rokonlátogatást, hogy 2019 június elejére essen.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.06.11. 05:12:17

Fasza! TVR nagy kedvencem.