Azt most tegyük zárójelbe, hogy Trumpnak igaza volt - ebben is. Elmondhatatlanul aránytalan szerződésbe rángatta bele Obama Amerikát, teljesen önös érdekből, vagy inkább erényfitogtatásból. 195 aláíró országból ahol olyan kis károsanyag-kibocsátással rendelkezők vannak mint Uganda vagy Tuvalu (utóbbi teljes, évre kivetített kibocsátása a világ összes kibocsátásának 0.00%-a - ipar nélkül könnyű nem szennyezni) viszont Amerikára a költségek több, mint 15%-a hárult volna. Ha Trump be akarta tartani a választási ígéreteit, nem is tehetett mást - kilépnek.

A számokat végignézve, és hosszútávú célokat figyelembe véve (a párizsi egyezmény 40-50 évre becsült) a következő lépések lennének logikusak:

Visszafogni az elektromos autók elterjedését amíg az elhasznált lítiumakkumulátorokat nem tudjuk újrafeldolgozni. Beszüntetni az állami támogatást (Amerika már elvette a Teslától) és az adómentességet, illetve parkolási kedvezményeket. Jelen pillanatban egy lítiumcella 3%-át hasznosítjuk újra, és ezeknek a járműveknek a hasznos élettartama nem haladja meg sokkal a tíz évet. Ha tíz év múlva nem oldjuk meg a lítiumakkumulátorok problémáját, egy, még az atomtemetőknél is súlyosabb környezeti katasztrófával találjuk szembe magunkat.

Kilépni a párizsi klímaegyezményből - semmi hatása nem bizonyított, sőt. Amikor a 90-es évek végén megjelentek az energiatakarékos izzók, még meg is ugrott az ország villamosenergia felhasználása. Előre kell menekülni, nem pedig vissza a sötétzöldek által preferált középkorba. A világ szénmonoxid-kibocsátásának 90%-a a szén/gáztüzelésű erőműveknek és a tengerhajózásnak köszönhető. A megoldás nem az erőművek bezárása mert akkor megfagyunk és/vagy éhenhalunk.

Kilépni a Nemzetközi Atomenergia Bizottság (IAEA) mindenféle egyezményéből. A jövőnkre, az emberi faj túlélésére ezek a legkárosabbak, mert súlyosan korlátozzák a technikai fejlődést. 40 éve számolatlanul költjük a pénzt a fúziós reaktorok kifejlesztésére, amivel az univerzum tűzhaláláig lenne elég energiánk. Ez túl távoli cél és túl lassan is halad a fejlesztés-kutatás. Ha mondjuk csak 3-4000 évre kellene biztosítani a túlélésünket, ez a cél megvalósítható és ma megvan hozzá a technológiánk. Hogyan?

Jelen pillanatban a legmegbízhatóbb és tiszta energiaforrásunk az atomenergia; a szél-, és naperőművek teljesítménye igencsak ingadozó és nem állnak rendelkezésre egyszerű technológiák amivel a túltermelési időszakban tárolni tudnánk a felesleges energiát. A megoldás, amit itt felvázolok, már bizonyított, tulajdonképpen egyidős az atomreaktorok kifejlesztésével. Az ötvenes években nem véletlenül döntöttek a tudósok a kissé kevéssé hatékony uránciklus mellett - akkoriban az tűnt a jobb megoldásnak, és az is volt, csak közben eltelt hetven év.

Mit égetünk jelen pillanatban? Urániumot. Az uránium (vagy urán) a természetben előforduló elem - bár kutatók szerint igazából csak a Föld őskorában belecsapódott egy nagyrészt uránt tartalmazó meteorit és annak a maradványait bányásszuk a mai napig. Az urán rádioaktív elem, több izotópja van, számunkra 99,3%-a haszontalan U₂₃₈, a reaktorainkban csak a hasadásra képes U₂₃₅-öt tudjuk használni. Ez azt jelenti, hogy a kitermelt urán kevesebb, mint egy százalékát használjuk, a többit nem. Minderre hatalmas energiát fordítunk, a Manhattan-terv hajnalán Amerika teljes ipari áram kapacitásának egyharmadát az urán finomítása emésztette fel. Azóta kifejleszettünk az akkori diffúziós eljárásnál sokkal energiatakarékosabb centrifugákat, de a folyamat továbbra is ijesztően energiaéhes.

Egy 2011-es tanulmány szerint még 7 millió tonna urán van a földben, ebből évente 65 ezer tonnát használunk. Becslések szerint 2035-re 30%-al több uránra lesz szükségünk ha a fejlődés így folytatódik. Ezért is lenne jó, ha annak a hétmillió tonnának több, mint egy százalékát használnánk fel. Erre az egyik megoldás a gyors neutronreaktorok építése, amikben a bomló U₂₃₅-ből felszabaduló neutronokat nem moderáljuk annyira mint a jelenelegi reaktorokban, hanem hagyjuk, hogy U₂₃₈ atommagoknak ütközve azt 239-es izotóppá változtassák, ami 23 perc alatt neptúniummá-, és utána átlag két és fél nap alatt plutóniummá (Pu₂₃₉) bomlik, ami ideális hasadóanyag. Sajnos az IAEA-, illetve a nukleáris fegyverek elterjedését korlátozó egyezmények miatt ez a folyamat jelenleg energiatermelésre nem használható, mert ahhoz több plutóniumot kell egy reaktorban egyszerre tartani, mint országonként megengedett (6kg).

Ennek a folyamatnak van egy tórium analógja, az egyetlen különbség, hogy a tóriumnak nincs bomlásra képes izotópja, mint az uránnak, ezért ha tóriumos reaktorokat akarunk építeni, azt mindenképpen először uránnal kell elindítani, és a kiégett urán fűtőelemek helyett tóriumot lehet "becserélni". Szerencsénkre kétszer annyi tórium van a föld kérgében, mint urán, balszerencsénkre utoljára 1954-ben kutatták ezt egy kísérleti reaktorban, a kutatás azon a szinten maradt, mert akkor még azt hittük, hogy sokkal több urán van a földkéregben. Egy harmadik alternatíva az olvadt só hűtésű reaktor, ahol a jelenlegi 'sima' vízhűtés helyett olvadt nátriumot használunk.

Az utóbbi kettőt sem lehet sajnos megépíteni, ugyanis mind a tóriumos mind az olvadt sós reaktor a kivitelezése miatt pozitív visszacsatolással üzemel, pont mint a csernobili erőmű, így hajlamos a megszaladásra. Az ilyen reaktorok építését törvényileg akadályozzák, annak ellenére, hogy az utóbbi harminc évben végbement technikai fejlődésnek köszönhetően már építhetőek olyan vezérlőrendszerek, amik biztonságosan kordában tudják tartani ezeket a "hevesebb vérmérsékletű" reaktorokat is.

Ha csak gyors reaktorokat építünk a jövőben és kicsit javítunk a kiégett fűtőelemek újrafelhasználásán is, akkor ki tudnánk tolni a jelenlegi uránciklusú energiatermelésünket 2-300 évre, ami elég kevés. Jelenleg a kiégett fűtőelemeket a fokozottan radioaktív aktinoidák (bomlástermékek) miatt ássuk el egy mély gödörbe, ha azokat és a plutóniumot kivonnánk mielőtt lebetonozzuk a szemetet, az újrafelhasznált fűtőelemekkel még pár évtizedet hozzáadunk és talán elég az urán a következő 500 évre, de a végleges megoldás jelen tudásunk szerint a negyedik generációs-, illetve az olvadt sós reaktorok építése lenne, amivel el tudnánk evickélni legalább még legalább 2000 évig.

A zöldek akkor koncentrálhatnának arra, hogy a szélerőművek lapátjai ne öljék meg a denevérpopuláció 15%-át. Nem mennek neki, hiszen azt a kisegér "látja" az ultrahang visszhangjából, viszont ahogy elrepülnek a lapátok között, a lapátokat követő alacsony légnyomáshullám tüdőembóliát okoz és elpusztulnak.