Make:Valamit

Mama, add el az autót!

2018. február 05. - Make Valamit

Az elmúlt hónapokban megugrott a nyugdíjasok által okozott közlekedési balesetek száma Japánban. A múlt héten egy 70 éves sofőr megölt egy kilenc éves kislányt és megsebesített négy másikat, amikor elvesztette az uralmat az autója feleltt. Egy héttel előtte egy 85 éves sofőr, akit a családja figyelmeztetett, hogy ne üljön autóba, felszaladt egy járdára miután ütközött egy másik autóval, és az oldalán csúszó autó elsodort két bicikliző iskolás lányt. Tavaly novemberben egy idős nő megijedt az autója előtt lecsukódó garázsajtótól, a fék helyett a gázra lépett és a garázsfelhajtón leszáguldva keresztben áthajtott egy kétsávos úton, és a túloldali járdán elütött két gyalogost. 

n-seniordrivers-b-20171004-870x580.jpg

A japán rendőrség szerint 2016-ban az okozott halálos kimenetelű balesetek több, mint egynegyedét, 965-öt, hatvanöt év feletti sofőr okozta. A németországi hírekben is lassan mindennaposak a hírek az autópályán forgalommal szemben haladó, vagy éppenséggel a jó irányban, de 55-el forgalmat feltartó nyugdíjasokról. Sajnos mivel Japán (és Európa) lakossága fokozatosan elöregszik, egyelőre nem számíthatunk rá, hogy az ilyen jellegű balesetek száma csökkenne.

Japánban most azzal próbálkoznak, hogy a 70 év feletti sofőröket kötelező plusz vizsgálatnak vetik alá, amiben a szellemi leépülés fokozatait tesztelik. A demencia lényege a mentális képességeknek, az életünk során már megtanult ismereteknek és jártasságoknak - fokozatos vagy hirtelen - elvesztése az agy betegsége illetve károsodása miatt. Ez nem keverendő össze az időskori feledékenységgel ("...miért jöttem be a szobába?"), az ugyanis nem okoz önellátási zavarokat.

43858754-drive.jpg

A hír hallatán több, mint 100.000 ember adta vissza a jogosítványát, mielőtt részt kellett volna venniük a kötelező felülvizsgálaton. Annak ellenére, hogy a nyugdíjas társadalom egy része nem értett egyet a döntéssel, meglepően kevés visszhangot kapott mindez a médiában. Persze az ilyesféle intézkedések hatékonyságának a megállapítása csak hosszú távon lehetséges, hiszen legalább egy generáció megújíttatta a jogosítványát, mielőtt az intézkedés életbe lépett volna. Összességében viszont az új szabályok egy emberséges megoldást kínálnak egy komoly problémára, valamit ahogy az egészet kezeték, sokat elmond a Japán kultúráról. Sajnos itthon ezt lehetetlen lenne így véghez vinni.

09_terracing_2.jpg

A japán és európai kultúrák közti különbségekkel köteteket lehetne megtölteni, aki meg nem szeret olvasni (mit csinálsz itt egyébként?) az keressen rá youtube-on a "culture shock japan" címkére, és órákig nézhet videókat. Szakszövegekben a Japán társadalmat kollektívnak nevezik, de mit is jelent ez pontosan? Antropológusok írhatnak sokfélét, de egy dologban mindegyik megegyeznek, a japán (és az legtöbb kelet-ázsiai) kultúra ősei feudális társadalomban élő rizstermelők voltak. A rizstermelés kemény munka. A rizs termelésének egyik feltétele a kellő mennyiségű és szabályozható víz, ugyanis a rizs vízinövény, akár a nád. Még a palántázás előtt sima teraszokat alakítanak ki, amiket fél méter magas gátakkal vesznek körül, ebben a medencében kell aztán a víz mennyiségét szabályozni a rizs igényei szerint. Ha a termés gyenge volt, falvak éheztek, éppen ezért a rizstermelésen is az egész falu dolgozott, segítették egymást. A japánok kínkeservvel, de megtanulták, hogy hagyatkozzanak egymásra, mert a túlélésük múlhat rajta. Ez az évszázados beidegződés az egyik magyarázat, hogy miért helyezi előbbre a japán kultúra a közösség érdekeit az egyénével szemben.

karoly_lotz_1833-1904_painter_galloping_outlaw.jpg

Ehhez képest a magyar kultúra legfőképpen az állattartó, pásztor múltra tekint vissza, ahol ha egy hétig nem találkozott a juhász senkivel a pusztában, nem panaszkodott senkinek, még jobb is, legalább nem próbálták meg kirabolni, vagy az állatokat ellopni. Ebből következik a két, történelmileg magyar gyökerekkel rendelkező kutya (Kuvasz, Puli) egyik legfontosabb viselkedési formája is: bizalmatlan, a gazdáján kívüliekkel barátságtalan, idegenekre rátámad. Az állattartó/pásztor múlttal rendelkező kultúrák másik sajátsága az erőszakosság. Ha a pásztor önállóan viselkedik, megvédi a nyájat a betyároktól, nem veszít el állatokat, kevesebb problémája lesz az életben. Aki más segítségét kéri, az kiszolgáltatottá válik. Nem segített rajtunk harminc év hiánygazdaság sem, aki nem volt elég gyors, az nem kapott autót, lakást, telefont. Ezzel az örökséggel botladoztunk át a huszonegyedik századba, mialatt a brit, német, francia társadalom a háború után a gazdaságát tette rendbe, megalapították az első társadalombiztosítási rendszereket, növelték a női egyenjogúságot.

Persze pásztoraink, betyárjaink, és a japán feudális társadalom ma már csak könyvekből ismerős, de a tanult viselkedéseket nehezen felejtjük. Logikus lenne, hogy ha elérünk egy életkort, ahol észrevehetően csökken a reflexeink sebessége, a látásunk, hallásunk élessége, akkor nem indulunk el este autóval, esetleg egyáltalán nem ülünk autóba, hanem megkérünk valakit, hogy vigyen el. Viszont a beidegződés az, hogy a gyengeségeink beismerése egyenlő a lassan bekövetkező elmúlással. Akarva nem mondunk le a mobilitásunkról, az erőnkről és a függetlenségünkről. Természetesen senki nem ül úgy autóba, hogy önhibáján kívül veszélyeztessen másokat, ennek ellenére nem fogjunk magunktól feladni ezt az előjogot, akkor sem, ha ez lenne társadalmi szempontból a jó döntés.

Mi persze inkább megvesztegetnénk a túlterhelt orvost, lefizetnénk az okmányirodai ügyintézőt, amikor látja hogy az asztaltól is alig tundunk felállni. Ha végképp nem sikerül, ott fogjuk a földhöz verni magunkat, az ég felé tartva a halványrózsaszín kártyát, "akkor itt lőjenek főbe helyben, nem várom a kaszást"!  Lesz pár amerikai is hasonló bőrben, úgy hiszem.

Forrás: Japan Times
1
2

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bellarand 2018.02.06. 01:32:29

Ütős vélemény, nehéz cáfolni. Jó kis tükör ez a magyaroknak. Az oktatásban is nulla a kooperáció. Csak a frontális technika, versenyszellem, "Ne súgj!" intelmek, szóval "Ne segíts!". Ez van, egyre reménytelenebb a változás.

midnightcoder2 2018.02.06. 09:15:08

Őszintén szólva, nekem a magyar is túl szociális nép. És általában egész Európa elég ocsmány ilyen szempontból. Aztán az ilyen egymásra mászó népekből lesznek a jó kis kamikázék, padlássöprő kommunisták, egymást feljelentgető házmesterek. Én a magam részéről kicsit sem irigylem a japánokat akik sűrűn lakott nagyvárosokban élik agyonszabályozott, jelentéktelen életüket egy nagy, de semmire sem jó gép pici fogaskerekeként.
Ha tehetném, én a magam részéről valami amcsi vidéki tanyán születnék újra, ahol 30 kilométerre van a legközelebbi szomszéd, és az is medve.

midnightcoder2 2018.02.06. 09:16:32

@bellarand: Aki folyton a másikra támaszkodik, az egymagában semmire sem lesz képes, és ha el is ér valamit az életben, azt seggnyalással teszi és nem azzal, hogy bármit is képes önállóan létrehozni.

potato9 2018.02.06. 12:06:09

OFF: milyen szèp, amikor a beszùrt kèpen mèg ott a vìzjel :)

Make Valamit · http://make.blog.hu 2018.02.06. 12:32:06

@potato9: De, majd kifizetek 7000-ret egy képért :)

6. Ienin 2018.02.06. 14:17:59

"Annak ellenére, hogy a nyugdíjas társadalom egy része nem értett egyet a döntéssel, meglepően kevés visszhangot kapott mindez a médiában"
Nálunk ez úgy jelenne meg a fideszmédiában, hogy a hír előtt beraknák soros képét, és a nevét 1 mondatban tízszer elismételnék.

midnightcoder2 2018.02.06. 14:23:31

@6. Ienin: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a sajtó ott is pont úgy leszarja hogy mit gondol a nép mint Európában.

Leooo 2018.02.06. 14:41:23

@midnightcoder2: Míly' boldogító is leszen az a felemelő pillanat, amikor az isten háta mögött a fogad között szorított Reparon tubussal csendesen kinyalod a saját seggedet, mert nem lesz, aki az aranyeredet leápolja, avagy gyors tempóban megműtöd magadnak a saját begyulladt vakbeledet. Tényleg ez a 'mindenki takarodjon a 30-100km-es körzetemből' nagyon boldogító manír! ;-P

eßemfaßom meg áll 2018.02.06. 14:49:53

"Ehhez képest a magyar kultúra legfőképpen az állattartó, pásztor múltra tekint vissza, ahol ha egy hétig nem találkozott a juhász senkivel a pusztában"

jaja régen minden magyar a Hortobágyon egyedül legeltető pásztorjuhász volt, egy falu 1 ember és kész. Így volt a régi Magyarországnak kb 2ezer lakosa.

eßemfaßom meg áll 2018.02.06. 14:51:59

"Az állattartó/pásztor múlttal rendelkező kultúrák másik sajátsága az erőszakosság. "

Igen, a magyarok egy erőszakos népség voltak mindig, bezzeg a japánok a béke és szeretet népe voltak mindig is.

eßemfaßom meg áll 2018.02.06. 14:52:36

@Make Valamit: "De, majd kifizetek 7000-ret egy képért :)"

Egy japán kifizetné...

Audianer 2018.02.06. 15:15:06

Az én édesapám is (a Teremtő adjon neki nyugodt álmot) borzasztó nehezen látta be, hogy már képtelen biztonságosan elvezetni egy autót. A szó szoros értelmében ön-és közveszélyes volt. Miután egy közeli faluban úgy sodort el egy gyalogost, hogy gyakorlatilag észre sem vette (a falubeliek mentek utána és kényszerítették vissza a helyszínre) csak akkor ijedt meg annyira ami elegendőnek bizonyult a jobb belátásra térésre. Szerencsére nem jelentették fel. Leginkább a háziorvost tudom okolni, aki nem sokkal előtte hosszabbította (a tiltakozásunk ellenére!) meg a jogosítványát. Apám ekkor 84 éves volt, két évre rá ment el...

RPart 2018.02.06. 16:04:04

"A japán rendőrség szerint 2016-ban az okozott balesetek több, mint egynegyedét, 965-öt, hatvanöt év feletti sofőr okozta." Japánban tehát kevesebb, mint 4 x 965 = 3860 közlekedési baleset volt 2016-ban. Egy 127 millió lakosú országban? Valamit nagyon benéztél.

RPart 2018.02.06. 16:39:14

@Make Valamit: Magyarországon 50 százalékkal több, 5587 halálos kimenetelű baleset volt 2016-ban. Miközben Japán 13-szor nagyobb, és valószínűleg nem vezetnek kevesebbet... :(

élhetetlen 2018.02.06. 16:48:18

@midnightcoder2: Vagy félreértettél valamit, vagy egyszerűen nem értesz meg dolgokat. „az ilyen egymásra mászó népekből lesznek a jó kis…”. Tudod, van különbség az egymásra mászás, és a tekintettel vagyok a másik biztonságára között. (Azt mondjuk, nem értem, hogy miért tekinted egymásra mászásnak, ha valaki belátja, hogy már nem a régi). Két ismerősöm is van, az egyik 76 éves, és már vagy 8 éve történt, hogy mentünk ki a városból, valaki leállt, és bütykölt valamit a kocsin, kirakva az elakadásjelző, és az ismerősöm úgy ment át az elakadásjelzőn, hogy észre sem vette. Nem csak előre nem látta, észre sem vette. (ha egy guggoló emberen megy át, azt is csak azért érzékelte volna, mert nagyobbat zökken). Azóta is vezet, csak én már nem ülök be mellé a kocsiba. A másik, már alig látott, szemműtét. Most lát. Előre. Oldalra nem. (Tudod, az orvosnál elolvastatják az előtted levő táblát, nem vizsgálják a perifériás látást). Vagy észreveszi a zebrára lelépő gyalogost, vagy nem. Összetörte a kocsiját a saját hibájából, vett másikat, és vezet. És ez nem jó.
A másik dolog. „akik sűrűn lakott nagyvárosokban élik agyonszabályozott, jelentéktelen életüket egy nagy, de semmire sem jó gép pici fogaskerekeként.”. A te életed mitől jelentékeny, megváltottad a világot? Mekkora a szabadságod? Ha ilyet írsz, hogy „Ha tehetném, én a magam részéről valami amcsi vidéki tanyán születnék újra”, az kb. azt jelenti, hogy te is csak a lehetőségeid korlátain belül élsz, mert ha nem így lenne, akkor vehetnél egy birtokot Utahban. Miért nem teszed, ha annyival szabadabb vagy, mint a japánok?

élhetetlen 2018.02.06. 17:24:01

@midnightcoder2: „Érdekes” a gondolkodásod. „a sajtó ott is pont úgy leszarja hogy mit gondol a nép mint Európában.”. Van, mikor le kell szarni, hogy mit gondol a „nép”. Ilyen az én szememben a védőoltások ellen tiltakozó, és szerveződő közösségek véleménye pl., és ilyen lenne, ha bizonyos kor felett kötelezővé tennék a kibővített alkamassági vizsgát a jogosítványhoz, és tiltakozna a „nép”. A nép véleménye sem mindig jó, és nem mindig rossz irányba visz. Az igazi valahogy az lenne, ha a nép véleményét nem sulykolnák éveken keresztül a fejükbe, és ha a nép észrevételeit, kezdeményezéseit tényleg szakértők néznék át, hogy mi az értelmes, mi nem. Csak egy gyenge példa. Ugye, a Városliget, park helyett múzeumi negyed, de majd a vágányok fölé telepítünk parkot. És, akik azt mondták, hogy a sinek fölé kellene a múzeumi negyed, mert annak azért nem olyan altalaj kell, mint egy fának, a fákat hagyják a Városligetben, na, azoknak a véleményét nem kellett volna leszarni.

eßemfaßom meg áll 2018.02.06. 17:31:11

@RPart: "Magyarországon 50 százalékkal több, 5587 halálos kimenetelű baleset volt 2016-ban."

A valóságban persze ennek a tizede, 565 halálos kimenetű közúti baleset volt Magyarországon 2016-ban és 397 2017-ben

énisfélek 2018.02.06. 18:10:17

Magyar nyugdíjas nem adhatja le az autóját, mert szívinfarktus esetén azzal kell bemennie a kórházba. Mivel a mentő nem jön hiába hívja, házhoz kijövő ügyeletes orvos meg soha nem is volt itt az észak-Balkánon.

midnightcoder2 2018.02.06. 18:50:43

@Leooo: Tudod, az emberiség úgy pár millió évig egész jól elvolt a dokik nélkül. Az tény, hogy úgy 8 gyerekből úgy 2-3 élte meg a felnőttkort, de azok utána nagyjából elvoltak úgy 70-80 éves korukig baj nélkül. Ma meg azok a gyerekek is megszületnek akik néhány hónaposan jönnek a világra, azok is felnőnek akik súlyos betegek, és tovább adják a szar génjeiket a következő generációnak. Az emberek pedig egyre jobban függenek a dokiktól, akik 100 éve a TBC-t és a szifiliszt nem tudták meggyógyítani, ma meg a rákot. Akkor attól döglöttél meg, ma ettől fogsz.

midnightcoder2 2018.02.06. 18:56:27

@élhetetlen: Nézd, Japánban öreg a társadalom. Ergo nagyobb eséllyel fog öreg balesetet okozni. És persze másfajta balesetet fog. Az öreg jó eséllyel nem vesz észre valakit a kocsi mögött (amiben persze az is benne van, hogy a mai kocsiknak óriási holt terük van), míg a fiatal simán belemegy a beláthatatlan kanyarba 120-szal és megöli magát és a szembejövőt. Amit viszont az öreg nem fog megcsinálni, mert eleve óvatosabban vezet.

De amire én reagáltam az az általános következtetés amit a blog elkövetője levont az individualista magyar, és a közösségi japán társadalomról.

midnightcoder2 2018.02.06. 19:02:20

@élhetetlen: A sajtóval alapvetően az a bajom, hogy erősen véleményformáló jellegű. Azaz van néhány véleményvezér akinek a szava dönti el, hogy mi lesz. Mert hogy ugye utána a sajtó által megvezetett nép megy el szavazni, fogad el vagy utasít el dolgokat. És ezek a véleményvezérek akik az egészet irányítják arctalanok, mentesek minden felelősségtől. Régen, amíg királyok voltak, ha a király elkúrta akkor az istenadta nép felakasztotta, így a király többé-kevésbé motiválva volt arra hogy ne kúrja el ha egy mód van rá. Más kérdés, hogy ez nem mindig jött össze. Ma viszont a nagy büdös demokráciában ha Gyurcsány vágja haza pár évtizedre az országot, akkor veheti a kalapját és nem csak bántatlanul távozhat, de még meg is próbálhat utána visszamászni a politikába. Ha egy kuruzsló talál ki valamilyen világmegváltó életmódváltozást amiről aztán kiderül hogy szart sem használ, sőt esetleg árt is, az adott kuruzslót semmi bántódás nem éri, senki nem fogja számon kérni rajta, hogy pár millió ember éveken át szívott miatta. A politikusnak semmi felelőssége, a véleményformálónak meg még annyi sem.

élhetetlen 2018.02.06. 19:34:49

@midnightcoder2: Most írtál két választ, ami köszönő viszonyban sincs az előző bejegyzéseiddel, sőt, azzal sem, amit én írtam. Talán az öreg, fiatal kérdés az, amihez hozzáfűznék valamit. „a fiatal simán belemegy a beláthatatlan kanyarba 120-szal”. A hülyébbje. Hülyék vannak az idősek, és a fiatalok között is, ez tény. A különbség csak annyi, hogy a fiatal eldönti, hogy hülyeséget csinál, vagy nem, az idősnél már nem döntés kérdése, hogy a fék helyett a gázra lép, hanem csak tévedés. Mások a képességek, ezért kellene kiterjesztett alkalmassági bizonyos kor után. Na, mindegy.

Tuvalu 2018.02.06. 19:45:14

@RPart:

Ezt most te nézted be:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdtr420.html

500-600 halálos áldozat van Magyarországon évente.
A japók 7-szeres adata 13-szoros népességre szerintem totál hihető...

eßemfaßom meg áll 2018.02.06. 20:20:24

@midnightcoder2: "2-3 élte meg a felnőttkort, de azok utána nagyjából elvoltak úgy 70-80 éves korukig baj nélkül"

Ebben te egészen biztos vagy?

Leooo 2018.02.07. 00:03:08

@midnightcoder2: És akkor a sámánok, meg a füves emberek? Az mi volt/van? És egyébként az elméleted kiteljesítéséhez mi kellene? Egy jó nagy, modern Taigetosz, színes szélesvásznú, multicolor kiadásban, hogy a 'pár hónap után világrajöttek' retardált génjeikkel ne fertőzhessék meg a társadalmakat? Vagy esetleg egy kis jóízű eugenika?
hu.wikipedia.org/wiki/Eugenika

Leooo 2018.02.07. 00:37:13

@Audianer: Bizony, az én szegény apámmal is pont ugyanez történt, a reflexei már borzasztóan lassúak voltak 80 felett (a normál állapotú 30-35 éves ember értékeinél cirka 4,5x rosszabbak...) elég zűrös volt a látása is. Meggyőzte(értsd jattolta) az ezer éve ismert orvost, hogy pecsételjen...Merthogy az a férfiember ismérve, hogy autót vezet mindhalálig. Aztán 85 éves korában úgy kanyarodott egy biciklis elé, hogy nem is nagyon észlelte, hogy ott van, nyáron, fényes délben. A főútvonalon haladó biciklis nagyot puffant az autó oldalán, csigolyarepedés, stb. Másfél éves 'nyomozás'... A bírósági procedúrától az mentette meg, hogy időközben csendesen eltávozott 87 évesen...
Bizony be kell látni, ha az ember képességei megkopnak és nem biztonságos, amit egy autóval csinál, 70 év felett tényleg fokozott, speciális képesség ellenőrzés (látás, reflexek, reakcióidő, esetleges kezdődő demencia hatásai, stb) lenne szükséges a jogosítványok hosszabbításánál. Mondom én is, hatvannégy évesen, 44 év jármű vezetéssel eltöltött idővel és több, mint 1.000.000 km-rel a hátam mögött.

RPart 2018.02.07. 09:28:07

@eßemfaßom meg áll: Bocsi, ezt meg én néztem be...

Untermensch4 2018.02.08. 15:51:37

@midnightcoder2: " Aki folyton a másikra támaszkodik, az egymagában semmire sem lesz képes, és ha el is ér valamit az életben, azt seggnyalással teszi és nem azzal, hogy bármit is képes önállóan létrehozni. "
Van amiben és amikor a csapatmunka hatékonyabb. Van amikkor nem. Ha kategorikusan betiltjuk akkor az első esetbe kerülve az hátrányos.

Untermensch4 2018.02.08. 16:00:03

Nagyapám 80 körül még vezetett. Volt némi baj a szívével, egy esetleges villámgyors reagálással a szívleállás kockázata nőtt...
Ezt még tetézte kissé hogy nem volt vmi türelmes, "tatásan" kivárni a forgalmi helyzetet. Egyszer úgy hajtott be egy körforgalomba hogy szte abban van kétsávnyi hely (nem volt, a következő, tényleg kétsávos körforgalomhoz képest is meg anélkül is nyilvánvalóan), ő besorol kívülre másodiknak.
Szerencsére a rendőrautó vezetője páv1-es szinten reagált... :) aztán a kör közepéről elindultak utána. Az utasa szólt neki hogy szte neki csörögnek itt hátul, nem volt rajta a hallókészüléke... :) így hogy nem történt baleset, vicces sztori. Úgy hogy a rendőrök azzal engedték tovább hogy "hamarosan lejár az eü-alkalmassági doktor úr", balkáni.
süti beállítások módosítása