Make:Valamit

A Mercedes az első szárnyat fújja

2012. március 26. - Make Valamit

- copyright MichaelD

Annyi találgatás megjelent már azzal kapcsolatban hogy a Mercedes kocsijának a hátsó légterelőjén mi az a luk kétoldalt, illetve így, két futam után már rendes fényképek is vannak a kocsiról, ki lehet jelenteni: a Mercedes a DRS hátsó szárny aktiválásakor megnyíló két nyíláson átvezetett légáramot az első szárnyhoz vezeti.

A felső képen látszik a fény-árnyék vonalból, hogy a hátsó szárny két oldala nem sima, hanem S formában üreges, innen a légáram a szárny középső/alsó részén át a karosszériába kerül, onnan valószínűleg a padlólemezen át az első szárnyhoz van vezetve. Leszedett orrkúppal szépen látszik a két cső, ami kilép a tűzfalból:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mire is jó ez? A fújt diffúzor kifejezést mindenki ismeri, aki a tavalyi év folyamán követte a Red Bull csapat sikereit, ott a plusz légárammal a leszorítóerőt szabályozták. A Mercedes rendszere másképp működik, hiszen csak akkor van légáramlás, ha a DRS nyitva van - ezzel a kocsi kiegyensúlyozottságát befolyásolják, hiszen a DRS értelme az, hogy kevesebb leszorítóerő keletkezik a hátsó szárnyon, ezáltal nagyobb végsebesség érhető el. A Mercedes valószínűleg rájött, hogy ha ezzel egyidőben nem csökkentik az első szárny leszorítóerejét, az autó kiegyensúlyozatlanná, túlkormányzottá válhat. Ezért a DRS nyitásakor az első szárny _alá_ fújnak levegőt, elemelve ezzel a talajtól, csökkentve a szárny alján levő diffúzor szívóhatását.

Keressetek rá a sutton images-en a d12aus3468.jpg, d12aus3467.jpg, d12aus3465.jpg képekre, azon látszik a szárny alja.

Tessék F1-mérnöknek menni, nekem izgalmas melónak tűnik, legalábbis több vér kéne a pucámba, mert én tuti nem mernék a cég versenyigazgatója elé állni azzal hogy hé főnök, ezt a két csatornacsövet még bele tudjuk hákolni a verdába?

Forrás: Craig Scarborough

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása