Make:Valamit

Az autóipar furcsa öngyilkossága - a birkák elektromos autókkal álmodnak

2021. február 27. - Make Valamit

Szeretnék játszani egy játékot, ahogy Fűrész is mondta. Nem megijedni, csak ebből a négyesből kell kiválasztani azt aki kilóg a sorból:

  • Bús Edina
  • Michèle Mouton
  • Pintér Marianna
  • Szántó Nikolett

Megvolt? Aki Michèle Mouton-t választotta, üljön le. A kakukktojás természetesen "Éden" Marianna; a többiek FIA licensszel rendelkező, sikeres versenyzők. Pintér Mariannának csak egy AMG Mercije van, amivel pár éve sikerült egy 203km/h-s sebességtúllépést összehoznia az M6-oson, bár saját bevallása szerint tolta már a csillagot a bűvös 300km/h közelébe is. Mivel az AMG kocsik is limitálva vannak 255-re, ez azt jelentené, hogy a Playmate részt vett az AMG által szervezett vezetéstechnikai tréningen, aminek a sikeres elvégzése után nem diploma a jutalmad, hanem kiveszik a korlátozást a motorvezérlőből. Ez elismerésre méltó lenne. Vagy csak az autókereskedő élettársa megokosíttata a hófehér kabriót, amit kimondottan elítélendőnek tartok csak támogatni tudok.

Ízlelgessük meg kicsit azt a 200 kilométert óránként. Amikor 1948-ban Sir William Lyons kihozta a legújabb sportkocsiját, olyan büszke volt erre a teljesítményre, hogy a nevébe is beleírta: XK-120. Jó, ő mérföldben, de akkor is. 200! Sok versenymotor se tudta ezt a tempót akkoriban, nemhogy négykerekűek! Tekerjünk előre a mai napokig, és egy alap Golf is hozza ezt a sebességet, és lényegesen kevesebb koncentráció kell a kocsi úton tartásához, mint egy XK-éhoz. Marianna valószínűleg nem tudja, de Sir Stirling Moss ezzel az átlagsebességgel nyert Mille Migliát egy 300SLR kormányánál. Hogy történt ez? Hogyan ülhetünk ma ilyen csodaautókban?

xk120.jpgXK-120

Az előző részben átmentünk rajta, hogyan vesztette el az amerikai autóipar a versenyt az európai- és japán gyártók ellenében, amikor minőségről volt szó. Volt azonban egy egyáltalán nem titkos fegyver a jenkik kezében: a V8-as motor, amit ugyan sikeresen kiheréltek a 70-es években, viszont ahogy átléptünk a 80-as évekbe, már a kezdeti legprimitívebb elektronikus motorvezérlésekkel is 30-50% közötti teljesítménynövekedést értek el. Végre voltak megint 200 ló feletti V8-asok, zsíros röfögéssel, és meglehetős karbantartásmentességgel - ha a pökhendi 380SEL-t hajtó szomszéd beszólt valamit a Caddy Seville nyikorgó műanyagjaira, az amerikai visszavághatott vele, hogy az őskori nyomórudas V8 kétszer megkerüli a Földet, mire a 380-ason három vezérműláncot kell cserélni, nem beszélve a patikatisztaságú üzemanyagot megkövetelő K-Jetronic befecskendezésről.

No nem mintha a németeket félteni kellett volna. A 380-ast elkönyvelték 'első próbálkozás'-nak, hamar jöttek a 420-as, 500-as, 560-as stuttgarti bombázók amik megütötték a 300 lóerőt. A BMW sem késlekedett, a sikeres 528e hirtelen lecserélődött 528i-re, aztán 540i-re, és a paletta csúcsán ott ült a V12-es 750i, szintén háromszáz lóval. A svábok erre kicsapták a tromfot, a 600SEL-t. A Császár óvja meg azt a gyártót, akinek a családi szedánja nem hagy ott a lámpánál egy Ferrari 308-ast a porba! A japán mérnökök kicsit pislogtak az SZTK-keretes szemüvegeik mögül, de ha ez a módi, beszálltak ők is a játékba. A Camryk és Accordok hirtelen háromliteres V6-os motorokat kaptak, amibe nem fért nagyobb motor, már ment is a csiga a kipufogósorra, az első '250 lovas import' címet a Subaru kapta. A Nissan lett a japán köbcenti király a 3.5-ös V6-ossal. Persze amit egy japán megtehet, egy koreai lemásolhat, úgyhogy megjelentek az olyan Genesisek, Azerák és Stingerek amik gond nélkül lelépnek egy E34-es M5-öst.

maxresdefault_1.jpg
Illetve van olyan is, ami az újat is.

Itt álljunk csak meg egy pillanatra. A VQ35 például egy 2002-es motor, amihez érdemben (turbó!) nem nyúltak hozzá azóta... mi történt húsz év alatt? Van informatikus a rokonságban? Kérdezzétek meg hogy mikorra várható a Moore-törvény következő lépcsője, hadd nevessen egy jót. A Moore-törvényt 1965-ben definiálta Gordon Moore nagy vonalakban úgy hogy az IC-kben levő tranzisztorok száma két évente megduplázódik. Ez a sejtés 75'-re beigazolódott, hiszen nagy lépésekkel haladt a félvezető technológia, jöttek a felfedezések, egyre kisebbek és kisebbek lettek a chipek. Aztán belassult a fejlődés, '99-ben egy Inteles belső papírban már azt írta egy kutató, hogy szerinte 2005 előtt nem lehetséges a tranzisztorok méretét megfelezni. Igaza is lett, az Intel Dothan processzorok 2004 év végén jöttek ki. Ez az első öt éves lépcső volt, azóta is lassul a fejlődés, ezért van hogy egy 2016-ban játékra épített csúcs-PC tűrhetően futtatja a mai játékok többségét. Ez persze a belsőégésű motorú autókat nem érinti, hiszen azokban a motorvezérlőkben egy, kb. az i386-assal megegyező processzor van, kicsit feltupírozva.

Viszont magukkal a motorokkal fizikailag már nem nagyon tudunk mit csinálni; pár éve elértük, hogy egy széria anyataxiban is egy feltöltött 1.2-es motor van olyan dugattyúkkal és hengerfejjel, amivel harminc éve még hegyi felfutókat nyertek. A politikának köszönhetően az utóbbi húsz évben a károsanyag kibocsátáson megy a fűrészelés, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A motorok hatékonyságát már nem lehet tovább növelni, úgyhogy jöttek az egyutas helyett a két-, háromutas katalizátorok, még több utókezelés, SCR rendszer (ami nagyszerűen működik egy szénerőmű kéményeinek a tisztántartásában, kevéssé egy 1.2-es Golfban ami hol órákat áll egy dugóban, hol 170-el dönget le a Balcsira) - a dízelek fogyasztását igazából sikerült visszatornázni valahová a 80-as évek elejei szintre, csak hogy tisztább legyen a kipufogógáz. No de majd a villanyautók! Már a régebbi hibridek is felezik a városi fogyasztást, de ez kevés, a vérszemet kapott sötétzöldek kijelentették: 2035-től NULLA károsanyag-kibocsátású autókat szabad majd csak eladni. Az autógyártók csodák csodájára még támogatták is ezt a látszólag lehetetlen célt. Miért?

Nem akarnak tönkremenni, ennyi. Az egész autóipar már most benn ül egy sokmilliárd eurós/dolláros fogolydilemmában. A villanyautók manapság valahol a tákolmány és a játék kategória között vannak, és nem nagyon látszik előrelépési lehetőség. A dilemma a következő:
- ha egy autógyár sem áll át 100%-ban a villanyautóra, a politikusok agyvérzést kapnak és szénnébírságolják a gyártókat
- ha minden autógyár átáll a villanyautóra, a vásárlók agyvérzést kapnak és inkább átülnek biciklire
- ha az autógyárak nagy része átáll villanyautóra, akkor az aki nem, hatalmas piaci sikert arat az olcsó benzinessel

Ha lennének még olyan látnokok mint DeLorean, Lutz, Piëch vagy Ghosn(!) - ők meghúznák a harmadik lépést, de ők már soha többé nem ülhetnek igazgatótanácsban. Ezért lobbizzák az autógyártók a politikusokat, szeretnék elkerülni, hogy mondjuk a Mercedes csilliárdokért kifejleszt egy mindene-újrafeldolgozható C450eq-t, nyomorúságos beltérrel, 500km hatótávval, 25 milliós eladási áron, csak hogy a Stellantis piacra dobja a Lancia Thema 8.16-ost Hellcat motorral ugyanennyiért. A fejlesztés költsége: kb. ötvenezer dollár, mert ott a raktárban a kaszni és a motor is. Ezért az ideális megoldás minden autógyártónak: betiltani a belsőégésű motort 2035-től, így az összes pénzüket nyugodtan EV fejlesztésekre költhetik.

daimlerstellantis.jpgMercedes hibrid koncepció és a Hellcat Thema - én tudom melyiket venném

A probléma nem a számítási teljesítmény, a Tesla már megmutatta, hogy igenis lehet rángatás és belassulás nélküli fedélzeti komputert csinálni. A mechanika is nagyjából ki van találva, a hibrid állandómágneses/rövidrezárt forgórészes motorok senkinek sem ismeretlenek, akik hallgattak két félév Villamos forgógépek-et. A gond az akkumulátorokkal van, amik hasonló cipőben járnak a fentebb említett mikroprocesszorokkal és a belsőégésű motorral - valahol húsz évvel ezelőtt elkezdett lassulni a fejlesztés, egy mai 18650-es cella kapacitása pár százalékkal nagyobb csak egy tíz évvel ezelőttitől. A töltés-, és kisütési jellemzői jobbak mindössze; gyorsabban lehet feltölteni és lemeríteni - de így is nagyságrendekkel elmarad egy benzintartályétól. A legtöbb EV gyártó megegyezik, hogy az ún. 'lassú' töltés valahol olyan óránként 50km-nél kezdődik, a szupergyors töltés óránként 1000km (már ha lenne olyan villanyautó ami tud egyhuzamban 1000 kilométert menni - legyen ez inkább 20perc/300km) - a jelenleg a ház előtt álló dízel Golf-nál ez olyan három perc/1000km.

"De 2035-re majd megcsinálják azokat az akkumulátorokat!" - lehet. De az is lehet hogy nem. A mai technológiának elértük a határait, apró javítgatások vannak már csak hátra, duplázásról szó sincsen. A legnagyobb energiasűrűsége a lítium-kobalt celláknak van - ezt nem akarod az autódba építeni, túl heves vérmérsékletűek; az Airbus is megmondhatja. Az ígéretes technológia a szilárd elektrolitos, ahol a töltést tároló elektronok egy hatszögletű szénkristály-szerkezetben vannak - a végtermék egy, az eddigieknél könnyebb és nagyobb kapacitású cella lenne. (Nomeg nem kellenének bele olyan anyagok, amiknek a bányászmódszerei láttán még Szolzsenyicin is csettintene.) A Toyotánál már a laboratóriumi kísérletek fázisában van a szilárd elektrolitos akkumulátor, sajnos egyelőre sok lítiumot használ, ami ugyanúgy kifogyófélben van, mint az olaj. A Volkswagen is ráfeküdt az iD sorozat miatt a technológiára, de a prospektusaikban még mindig inkább a levegőből megkötött szén-monoxidot hasznosító szintetikus üzemanyagról áradoznak.

lithium_mine_1.jpgLítiumbánya - senkit ne tévesszen meg a szép zöld szín

Ez minimum aggodalomra kellene, hogy adjon okot - itt vagyunk a saját magunk által meghatározott tizenöt éves út elején, és még csak a laborban csücsül az a mérnök akinek már a guruló tesztjárműben kéne a laptopot nyomkodnia. Csak hogy értsük, hol tartunk: itt van öt dolog, ami jobbá tenné az életet az egész bolygónkon:

* minden földlakónak tiszta ivóvíz - megvan a technika, kicsit drága, de sok tengerparti város használ sótlanító berendezést. Elhatározás kérdése.
* szénkivonás a légkörből, hogy lassítsuk vagy akár megfordítsuk az üvegház-hatást - a matek ott van, a hetvenes évek óta lebegtetik, általában annyi marad belőle hogy egy pár hippi öt kilométert megy a 2500 fokon bontott szén-dioxidból előállított etanollal a Bogarában - félelmetesen energiaigényes a technológia, de bizonyítottan működik
* villanyautók, amik 100%-ban helyettesítik az ICE autóinkat - az elmélet megvan, de hogy legyenek megfelelő akkumulátorok, szükség lesz pár technológiai áttörésre amik matematikailag bizonyítottak, csak még nem sikerült laborban reprodukálni (és lesz szükség pár olyanra is, amiről egyelőre fogalmunk sincsen)
* általános mesterséges intelligencia (AGI) - a processzorgyártók fejlesztési térképein az ehhez szükséges számítási teljesítmény még a szürke zónában van; lehet, hogy tíz év és meglesz, de az is lehet, hogy harminc év is kevés. Addig mindenesetre ki kéne találni, hogy hogy működik az agyunknak az a része, amiről William Gibson írt. Kutatók szerint kb. olyan messze vagyunk tőle években, mint amilyen régen az a könyv megjelent.
* a fénynél gyorsabban haladni - a jelenlegi tudásunk szerint bizonyítottan lehetetlen, mindegy mennyi pénzt/időt ölünk bele

"hülye, tőled okosabb tudósok százai dolgoznak azon a problémán" - ez biztosan így van, de vegyük figyelembe hogy többszáz olyan technológia van, amire évtizedeket és millárdokat pazaroltunk, csak hogy a polcra kerüljenek. És olyan is van, ami hetven éve folyamatosan viszi a pénzt. A korai villanymozdonyokban (és az utazó ringlispílekben a mai napig) használt vízellenállást pl. ötven évbe került félvezetőkkel kiváltani. Emlékszünk mekkora hűhót keltettek a kilencvenes években a nanorobotok? A Csillagkapun keresztül az X-Aktákig át minden sorozatban kaptak kisebb-nagyobb szerepet a mindentudó mikroszkopikus szerkezetek. A való életben én bármilyen 'nano' technológiával max. az autóviaszban találkoztam.

Mi lesz itt 2035-ben? Ha megtörténne az áttörés az akkumulátorokban, addig is el kéne kezdeni a jelenlegi villamos hálózat komoly fejlesztését, mert energiaszolgáltatók már ma megtagadják gyorstöltők kiépítését bizonyos helyeken - nem elég a rendszer kapacitása. Tegyük még fel, hogy 2055-ig fokozatosan átalakítjuk a benzinkutakat villamos elosztókká, és ahogy elöregszik az ICE autópark, lassan lecserélődnek olcsó villanyautókra. Ha az olcsó villanyautót nem sikerül megcsinálni, a drága EV-ket páncélozni kell majd, csak szólok. Képzeld el hogy a villantós Tesláddal átgurulsz egy olyan városon ahol az embereknek nincs pénze közlekedni. 2065-re a benzines autók olyanok lesznek, mint ma a lovak - a gazdagok versenyeznek velük, a fiataloknak ott lesz a fali plakát, de az utcán nem látsz ilyet parkolni. Ez a jobbik eset.

Félelmetesebb hogy mi lesz, ha nem sikerül megoldani az akkumulátorproblémát. Szinte kizárható, hogy a politikusaink visszatáncoljanak, sőt, évről-évre egyre töketlenebb vezetőket állítunk az országaink élére; ma már egy Margaret Thatcher vagy akár Gerhard Schröder győzelme elképzelhetetlen, az előválasztásnál nem jutának tovább. Az autógyártók kezdenek majd pánikolni; általában a fejlesztés öt évvel jár a megvalósítás előtt - szerintem 2030 lesz az a pont amikor az első gyártó kiáll, hogy nem tudják megcsinálni. Láttuk már mi történt a Volkswagennel a dízelbotrány kirobbanásakor, a céget nyilvánosan meghurcolták és szétbírságolták. És azt is láttuk hogy az utána jövő Mercedes már kisebb botránnyal találkozott, a csalós BMW motorokra pedig vállrándítás volt a válasz. Viszont eladni nem lehet már ICE autót. 2030-'35 között fokozatosan megerősödnek majd a zavargások, hiszen a határidő lejártával az autógyárak jelentős leépítéseket fognak végezni. Ha ez történik az összes EV-t páncélozni kell majd. Marie Antoinette tudna mesélni mi történik amikor széles néptömegeket taszítunk szolgasorsba csak hogy a saját kényelmünket kiszolgáljuk. A francia parasztság a negyedik kastély után hozta a guillotine-t - hány villanyautó kell, hogy az emberek elinduljanak Brüsszelbe?

 tesla-cybertruck-2019-01.jpgEbben az egyben lehet igaza lesz Musknak

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karvaly 2021.03.05. 00:04:12

Hú, ez egy nagyon szerteágazó téma, talán túl sok is egyetlen bejegyzéshez.
Várkonyi Gábor mondott nagyon okos dolgokat, hogy miért is olyan rossz az európai flottaátlag-kvóta szabályozás, hogy csak pusztán a kibocsájtás számolása mekkora plusz terhet ró a gyártókra. És ezt a zöldek nyomása miatt hozták, ennyit arról, hogy a nagy cégek zsebrerakják a politikusokat.
Viszont másrészről ott van az, hogy a kínaiak egyből ugranak az elektromos autókra, Amerikában is ez a trend, ha Európában nem váltanak, akkor tíz év múlva eladhatatlan lesz a belsőégésű, ha az itteni cégek (VW, PSA és társai, illetve a beszállítók) meg akarnak maradni, akkor rá kell venni őket arra, hogy ők is kezdjenek elektromos autó gyártásba, hiába ez a pénz égetése, azért, hogy később kevesebb hasznuk legyen rajta (a kevesebb alkatrész és kisebb szervizigény miatt mindenképpen) Szóval kell saját akkumulátorgyártás (és fejlesztés), mert most a legnagyobb gyárak mind távol-keletiek (plusz a Tesla, bár a gépsorok ott is leginkább Panasonicok)
A viszont viszontja viszont az, hogy nem egyeztetnek a gyártókkal a kibocsájtás csökkentéséről, akkor itt szét fogják büntetni a gyártókat, arra fog menni a haszon, nem az áttérésre. (egyébként szerintem, ha túl bonyolult a rendszer, akkor más megoldást kell keresni - például a legegyszerűbb megoldás, plusz adót tenni a benzinre. Ez sokkal jobban csökkentené a kontinens kibocsájtását, mint bármi más (annál biztosan jobban, amikor húsz év mérnöki munkája után tényleg sokkal jobban fogyasztanak a benzinesek, és akkor szaladnak az emberek SUVot venni, hiszen még az is éppen csak egy kicsivel eszik többet, mint a régi szedán) És persze lehet mondani, hogy de akkor mi lesz szegény emberekkel, de húsz éve alig volt forgalom a maihoz képest, egy jót nem lehet autózni hétköznap, csak max este tizenegy után, mert amúgy dugó van mindenhol. Valahogy akkor is odaértünk mindenhova, és gyanítom, hogy ez szép fokozatos benzináremelés ugyanilyen fokozatosan hozná a megoldásokat is. Azonkívül a használt benzinzabálóknak nem lenne ára, tehát hobbiautónak fillérekért lehetne venni V6-V8-as autót :) ). Ha mondjuk van plusz adó a benzinen, akkor azt lehetne például elektromos és hibridautók támogatására, vagy töltőhálózat építésére fordítani, így a támogatás végső soron eljutna a gyártókhoz, és kiépülne a rendes töltőhálózat (ami nélkül semmit nem ér egy elektromos autó, ahogy a benzines sem benzinkutak nélkül)
Az akkumulátorok szerintem normál felhasználásra már most is elég jók (az átlagember napi közlekedése 2x15km, ennyit még egy negyvenéves Puli is vidáman teljesített), persze egy Budapest - Amszterdam távot lassabban lehet megtenni, mint dízellel, de ez nagyon kevés embernek szempont. Ők tovább használnák a dízelautókat. 100 dollár/kWh környékére becsülik azt, ahol nagyjából egy árban lennének a hasonló képességű elektromos és belsőégésű autók (nyilván a száz egy nagyon szép kerek szám, azért mondják, igazából lehet, hogy 110 vagy 90). Most elvileg 120 dollár környékén veszi például a GM, tehát ezek szerint csak pár százalék különbségnek kellene lennie az árak között - miközben látjuk, hogy nem. Talán az az oka, hogy nem tudnak elég akkumulátort gyártani, keresleti a piac, a gyártók hülyék lennének olcsón adni - tehát, ha a most épülő gyárak is felépülnek (közben pedig a fejlesztések miatt ha az energiasűrűség nem is lesz nagyobb, de lemegy 80 dollár környékére az ár - egy grafikonon ilyen becslések voltak az eljövő pár évre), az autógyártók, mint mondjuk a VW is átjut a kezdeti szakaszon, méretgazdaságos lesz a gyártás - nos, akkor egy nagyon gyors áresés indul meg. Azaz most, ha nem muszáj, kidobott pénz elektromos autót venni. Addig pedig, szerintem sokkal több értelme lenne, ha a jelenlegi akkumulátorgyártást kisebb pakkal több autóba osztanák el, mondjuk olcsó taxikba vagy városi bérautókba tennék, egy ID.3 helyett elég lenne négy, szinte egész nap használt autónak - ha már a kibocsájtás csökkentése a legfontosabb.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.03.08. 10:19:07

@Karvaly: az a baj hogy belevontuk az egészbe a politikát és mostmár ha akarnánk se lehet a buta/lusta politikusokat kikerülni. Pedig nagyon ki kéne. Ők lettek az új inkvizíció a fejlődés nyakán.

Untermensch4 2021.03.09. 13:26:48

@Karvaly: Egy puli-szerű városi autóval sztem megoldható lenne hogy városok szélén kölcsönözzön az ember egy belső égésű meghajtású utánfutót ami eltolja a világ végén lévő városig... városokon belül nincs kipufogó, városokon kívül megmarad sok benzinkút létjogosultsága, autókölcsönzők kölcsönöznek ilyen "range extender" utánfutókat, oszt' jónapot. Mármint ha a hosszú távú utazásokon le tudnának mondani az emberek a versenyautós menetdinamikáról. Tudom-tudom, a német autópályák egy részén nincs sebességkorlátozás és ez az élet értelme.

Untermensch4 2021.03.09. 13:27:53

@Make Valamit: Mindig is a buta politikusok voltak a rákos daganat, csak régebben nem volt ilyen jó a diagnosztika.
Ez volt már?:
raketa.hu/a-villanyautoipar-visszavag-az-olajlobbinak-ellenorizhetetlen-adatokra-ellenorizhetetlen-adatok-a-valasz

Karvaly 2021.03.18. 17:41:46

@Make Valamit: Persze, viszont ha azt mondjuk, hogy a politika egy mocskos valami, ami nem méltó arra, hogy leereszkedjünk hozzá, akkor viszont ellenvélemény nélkül beleszólnak az életünkbe a politikusok :)
@Untermensch4: igen, akár az is működne, mondjuk ronda lenne, mint a lóharapás, de megoldaná a tankolási és a hatótáv problémákat, amíg nincs jobb akkumulátor technológia.

Untermensch4 2021.03.20. 09:49:23

@Karvaly: Ha feltételezem hogy közlekedési eszközként használom az automobilomat, nem pedig státussz-szimbólumként vagy képzőművészeti alkotásként (ami utóbbit eleve kizárja hogy már néhány év alatt elavul a dizájn) és nem nézegetem menet közben a tolatókamerát, akkor bizony nem ronda.

Karvaly 2021.03.25. 12:01:18

@Untermensch4: Erre az önvezető autók elterjedése garantáltan megoldást jelentene, mert ott egyrészt minden út előtt lehet tudni, hogy mekkora távot akar menni a tisztelt utas, illetve szinte senki sem fizetne többet azért, hogy _szép_ legyen az autó, ami elviszi az úticéljához.
Persze, hogy mikor lesznek valóban piackész önvezetők, az már egy másik kérdés.

Untermensch4 2021.03.27. 12:40:39

@Karvaly: " illetve szinte senki sem fizetne többet azért, hogy _szép_ legyen az autó, ami elviszi az úticéljához"
Abból kiindulva hogy a taxi szolgáltatást lehet kötelezően magas színvonalúvá tenni (ami több védelmi pénz beszedésére ad módot államistennek), a kevés esztétika-fixált utas mellett még kevesebb sóhivatalnok ízlése válhat kötelezővé.
A range-extender utánfutóhoz képest egységes iparági szabványok esetén a moduláris és részben cserélhető aksik is megoldás lehetne. Robogóknál mindenképpen a kicsi, cserélhető aksik játszanak. Ha ezekből néhány betolható az autóba is akkor a részleges "gyorstöltés" megoldható, robogós csereaksit lassútöltővel meg szinte nulla infrastruktúra-költséggel minden kis üzlet tud tartani.

fkv.115 2021.03.28. 21:18:15

Nem ilyen gáz a helyzet szerintem. Régi, "odalépős" autót elenyésző kis % akar csak, a többségnek ez csak egy munkaeszköz, melóba járásra + nyaralóba eljutásra. Az első körre bőven elég a mostani technológia is, és valljuk be, ez teszi ki az autózás nagyon nagy többségét. Szétnézel Pesten, tipikusan melóidőben van forgalom, bejárási isősáv, hazameneteli idősáv, a többi meg pangás. És szigoran 1 fő / autó! Itt aztán lenne mit spórolni! A baj csak az hogy az elektromos autó nemhogy olcsóbb, de még a benzinesnél is drágább. Így meg ki akarna / tudna venni MÉGEGYET a "rendes" autó mellé? Mert az ugye kell nyaralni, szülőkhöz lemenni, meg úgy általában mindenre, ami nem melóba járás.

Villanyautóból szerintem egy olcsó, 1 személyes personal járgány kéne, már azzal hatalmasat lehetne spórolni szmogban, dugóban, ha a melóba járó 95%-ot kivennénk a képletből. Aztán elektromosításra érdemes még a "kiszállítós" teherautó, ami csak a városban közlekedik (boltok napi feltöltése, ez meg a teherforgalom javát adja, elég csak megnézni mennyi furgon és mennyi kamion pofátlankodik mindig elénk - hát nem a kamion / IFA a jellemző). A maradék meg maradhatna a hagyományos benzines, amíg nem találunk fel valami ufótechnológiát. Nem a mindent kéne megcélozni, hanem csak ezeket a részterületeket, amikkel a legtöbbet nyerhetünk, és amire kész a technológia.

Untermensch4 2021.03.28. 23:53:57

@fkv.115: "Aztán elektromosításra érdemes még a "kiszállítós" teherautó, ami csak a városban közlekedik (boltok napi feltöltése, ez meg a teherforgalom javát adja, elég csak megnézni mennyi furgon és mennyi kamion pofátlankodik mindig elénk - hát nem a kamion / IFA a jellemző)"

hungarokamion.hu/2017/04/03/daimler-elektromos-jovo-1972-ben/

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.03.29. 08:26:47

@fkv.115: azoknak a halmaza (99% szerinted) akiknek elég lenne egy mostani villanyautó és meg is engedhetnék maguknak, eléggé kicsi. Megnézve a kapacitásadatokat, ha holnaptól a Budapestiek 2%-a átállna villanyautóra, esténként úgy kéne csinálni mint az átkosban, elsötétítés, mert nincs elég kapacitás se a villamos hálózatban, se a termelésben. Ez nem úgy működik hogy betolunk még két fűtőelemet Pakson és hipp-hopp ott az energia, az atomerőművek ha üzemelnek, azt a tervezett teljesítményen csinálják; nem hajtunk egy reaktort 70%-on, hogy tovább tartson.

@Untermensch4: ezt a kihúzható, egyben cserélhető akkupakkot félemetes mennyien gondolják reális megoldásnak. A villanyautókkal az a helyzet, hogy azokat az akkukat, amit nem használsz, feleslegesen cígölöd magaddal. Akkor ezt még tetézzük meg a cserélgethető akkumulátoros EV-kkel, és most minden villanyautóhoz KÉT akkupakk kell, amiből az egyik folyamatosan töltődik. Hihetetlenül pazarló megoldás, nem beszélve arról, hogy a lítiumos akkuk a leggyorsabban úgy használódnak el, ha mindig csurig vannak töltve.

Azt kéne megérteni, hogy NINCS olyan technológiánk MA, ami kiváltaná a benzines autóinkat és sajnos még nem is látszik reális alternatíva, de az összes idióta döntéshozó úgy viselkedik, mintha lenne.

fkv.115 2021.03.29. 20:14:22

@Make Valamit: Viszont a benzin előbb-utóbb elfogy, és akkor már nem csak kéne, hanem azonnal kell is csinálni valamit. Jobb híján visszatérni a lovaskocsihoz. Az emberek többsége nappal dolgozik, éjjel alszik, ekkor töltené a verdát is. Nemtom ma hogy van, de nemrég még akcióztak az éjjeli árammal is, hogy használja már ki végre valaki, mert akkor bezuhan a kereslet, ami nem jó az erőműnek se. Ez meg pont egy olyan művelet, ami segíthetne kibalanszolni a fogyasztást egyenletesre. Erőmű persze kell több, de hát mikor nem? Valószínűleg az is jobb ha ott ég el a benzin, nem az autóban, fajlagosan olcsóbban kijön az egész országos szinten. Kb mint a busz vs 100 autó: előbbi többet fogyaszt 1 vs 1-ben, de utóbbi meg 100-asával mégtöbbet. Meg aztán áramot a semmiből is könnyebb szerezni, ki kell baszni a pusztára egy rakás napelemet, elraktározni estére, aztán abból tölteni a verdákat. Ez még akkor is működik ha a benzin már elfogyott. Nyilván más lesz a tájkép ha minden bozótban napelem fogyel, de hát 1000 éve se így nézett ki, nem az M1-esen jött be Árpád vezér se. :)

fkv.115 2021.03.29. 20:23:01

Ja és persze úgy is lehetne áramot szerezni, ha a jelenlegi pazarlásból megspórolnánk egy csomót. 100-as izzó helyett LED lámpa, stb.

Untermensch4 2021.03.30. 11:07:14

@Make Valamit: " és most minden villanyautóhoz KÉT akkupakk kell, amiből az egyik folyamatosan töltődik. Hihetetlenül pazarló megoldás"
Megoszlik a használati amortizáció a kettő között...

A cserélhető aksik esetén nem csak a "magától értetődő" "cseréljük ki az egészet egyben" megoldás lehetséges. Pl a járgány közepében mélyen-fixen beépített aksi mellett lehet még több kicsi is benne, könnyen hozzáférhető helyeken (na itt kellene a szabvány). Meg ha ezt a verziót vesszük tovább, a kis csereaksik nem feltétlenül kell hogy a jármű tulajdonosának a tulajdonai legyenek (PB-gázpalackja tulajdonjogilag hány embernek volt?) és a töltésre vonatkozó adatokat (is) tudná kezelni egy app. "Tankolás" szándéka esetén megnézheti a telefonján az ember hogy milyen töltöttségű és milyen előéletű csereaksik vannak éppen a közeli "kutakon" (2db garázs és az előttük lévő parkolóhely alapterületén már lehetne kis csereaksis állomás, ha a készletet lassan töltik akkor nem kell csilliópénzbe kerülő gyorstöltő).

Egyébként én is úgy gondolom hogy a mai összes benzines járgány legfeljebb 5%-a lenne elektromosra cserélhető a technikai korlátok miatt, esetleg a fogyasztók egy részének megfelelhetne városi használatra (részben cserélhető aksis) elektromos "mopedautó", egyébként meg a (szabályozással nem kényszerített hanem ösztönzött) fő csapásiránynak a hibrid autóknak kéne lenniük amelyek korszakát a technika fejlődési ütemének megfelelően majd leváltják az elektromosok.

Ettől függetlenül az az 1972-es merci furgon 800kg-nyi mai technikájú aksival szted mekkora hatótávra lenne képes..?

Untermensch4 2021.03.30. 11:10:12

@fkv.115: "Viszont a benzin előbb-utóbb elfogy, és akkor már nem csak kéne, hanem azonnal kell is csinálni valamit. Jobb híján visszatérni a lovaskocsihoz."

www.azolcsoenergia.hu/uzemanyag/tudnivalok-fagaz-meghajtas/

fkv.115 2021.03.30. 20:08:28

@Untermensch4: Ez fajin kis trükk kis tételben, de félek hogy nagyban ugyanúgy nem működik mint a bioetanol. Azt is addig hypeolták, amíg ki nem számolta valaki hogy ha mindenki átállna rá, nem maradna termőföld kajára, az egész emberiség csak benzint termelne. Gyanítom ezzel is pikpak Szaharát lehetne varázsolni a még épp ki nem vágott erdőkből is, a pótlásra meg még a Holdat és a Marsot is be kéne szántani..

Autó helyett is inkább 1személyes fedett, üléssel ellátott (ne ázzon meg az ember, ne izzadjon le, ne fáradjon el munkába menet, mint biciklin) személyi biszbasz kéne, nem klasszikus autó.

Ezen felül a biciklis közlekedést is lehetne támogatni, amit csak úgy tudok elképzelni hogy a nagy távot bicikliszállító BKV járművek teszik meg, ami "anyahajóként" szolgál a bicikliseknek, a maradékot, az "oda már nem éri meg bekanyarodni busszal / metróval" meg letekeri az ember cangával. Az nem megoldás ami most megy, hogy egy 10 kocsis vonat végében van 3 biciklinek hely, ezzel nem lesz megváltva a világ, hogy is várnak tőle szemléletváltást, hova tenné a többi ember a biciklijét? Szóval fővonali bicikliszállító BKV + mellékvonali biciklizés lenne a minimum megoldás. Annyit még hajlandó lenne tekerni egy átlagember. Nem a Sport Pistákból kell kiindulni, nem véletlenül nem lett itt Fitness Norbi az egész ország.

Untermensch4 2021.03.31. 09:40:00

@fkv.115: Azon a vonalon ahol 3 évig jártam dolgozni, a m.kir.sínbohócvállalat annyi "fejlődést" mutatott fel akkoriban hogy a 3 kocsi + 1 félig kerékpárszállító apránként lefogyott 1-2 kocsira... ez a "biciglis anyahajó jó ötlet, ha jól emlékszem a koppenhágai elővárosi vasútnál csináltak olyat hogy ingyen vihet az utas magával kerékpárt és van is neki hely.

"Autó helyett is inkább 1személyes fedett, üléssel ellátott (ne ázzon meg az ember, ne izzadjon le, ne fáradjon el munkába menet, mint biciklin) személyi biszbasz kéne, nem klasszikus autó."

hu.wikipedia.org/wiki/Messerschmitt_KR200
Sajnos ma már nem megfelelő 3-3,5l fogyasztás és 90km/h végsebesség "mert a német autópályán nincs sebességkorlátozás" meg egyébként is "fel kell venni a forgalom ritmusát". Meg a magyar nemesi nemzet, a jó ló státusz-szimbólum. Egy mopedautót is meg kell adóztatni mint egy autót. Hanyatlóbb országokban nem így gondolják hanem legyen olcsóbb mint az autó mert moped.

A fagáz a "hirtelen kifogy minden benzin" esetben lenne érdekes. Bár a kőolaj ami elfogy, az mindig az éppen ismert készletre és az éppen meglévő kitermelési módszerekre értendő, a gazdaságosság függvényében. LPG, CNG szintén használható technika, laborszinten már extrém sok olajat termelő algákkal is játszottak. Egyszerűen az a helyzet hogy még nagyon nem jött el a belső égésű motorok betiltásának az ideje, némi racionálisabb szabályozás pont elég lenne. Amint jobb az elektromos, úgyis tömeges lesz az átállás, ahogy a ford T is többnyire kiszorította a lovakat állami terror nélkül is.

fkv.115 2021.04.01. 06:18:15

@Untermensch4: Nem német autópályára kéne, hanem városba, munkába járni. Ha jelentősen olcsóbb lenne mint egy autó (max 1 milla), akkor lenne esélye. A legtöbb ilyesminek azért nincs, mert nem olcsóbb, úgy meg minek. És ennél az autóméretű cuccnál is kisebbre gondoltam, kb. burkolt robogó villanyhajtással, de 3-4 kerékkel a stabilitásért.

Untermensch4 2021.04.01. 07:35:13

@fkv.115: Irónia volt... autókkal kapcsolatos teljesítmény-elvárás alátámasztására sokan azzal "érvelnek" hogy a német autópályán nincs sebességkorlátozás. Igaz hogy csak egy részén nincs (ahol van, meg szakaszonként kamerák amikből átlagsebesség alapján keletkezik a gyorshajtási bünti ott hülyén is néznek ki a sportautójuk mellett cigizve-beszélgetve az órájukat nézegető emberek ahogy átlagsebességet számolnak). Meg nagyonokos emberünk életében vszeg olyan rengeteget fog menni a német autópályán hogy akár alkalmilag bérelhetne is autót...
Elméletileg lehet forgalomba helyezni 3 és 4kerekű segédmotoros kerékpárokat is, meg quadokat. Gyakorlatilag egyszer egy 50ccm-esnek tűnő rendszámos quad pilótáját megkérdeztem hogy hogy ment az ügyintézés. Azt mondta ő sem tudja miért de elkértek két alkalommal összesen 113ezer pénzt és kapott rendszámot meg egy forgalmit amiben benne van hogy ez egy két(!)kerekű segédmotoros kerékpár. Ami ellen nem tiltakozott mert a parkolás miatt ez így neki jó.
Ha építenél 3- vagy négykerekűt akkor a 6/1990. KÖHÉM rendelet alapján érdemes kezdeni a tájékozódást.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.04.01. 13:34:05

@fkv.115: 1 millió, azt érzed hogy ez irreális ugye? Még a G-Wiz is valami kettőfél volt újkorában és az stabilan a "tákolmány" villanyautó kategória. A tízmilliós Tesla is arra jó csak hogy Pestről lemenj a Balcsira és ha nincs nagyon hideg, még épp hazaérj vele.
Nincs jelenleg még terv sem hogy hogyan építenénk ki a háttér-infrastruktúrát egy akár csak 10%-os részesedésű villanyautó flottára. Minden autósújság-író óbégat hogy a hibrid BMW-k csak sima konnektorról, 50km/órával tötenek - igen, mert a németek ennyit engedélyeztek, nem bírják el a mai villamos hálózatok a gyorstöltőket.

fkv.115 2021.04.01. 20:39:24

@Make Valamit: Mitől lenne irreális? Te még mindig nagy autóban gondolkozol, én egy 1 személyes munkába járós eszközön, ami mint mondtam kb. egy fedett robogó / elektromos kerekesszék, csak esőállóan. Az autó méret eleve nem jó irány, ugyanolyan sok helyet foglalna az úton, ugyanakkora dugót okozna mint egy rendes autó, csak még lassabban jönne ki belőle. Alapjaiban kéne újragondolni az ilyen eszköz fogalmát, nem egy meglévő kaszni alatt tologatni a motorokat, technológiákat.

50 km/h töltés az bőven elég, annyiból megvan egy napi pesti minkába járás. 1 órát csak dolgozik a melóhelyen az ember, annyit ráér tölteni.

Untermensch4 2021.04.02. 09:08:20

@Make Valamit: " 1 millió, azt érzed hogy ez irreális ugye? Még a G-Wiz is valami kettőfél volt újkorában és az stabilan a "tákolmány" villanyautó kategória."
villanyautosok.hu/2020/12/07/mindossze-13-millio-forint-a-legnepszerubb-villanyauto-kinaban/

És ez tényleg egy minimál-autó. Ha egy kétszemélyes, hasonló sebességre és hatótávolságra képes háromkerekű moped 1mHUF alatti fogyasztói áron lehetetlen akkor annak nem technikai oka van.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.04.02. 12:10:00

@Untermensch4: tegyük fel, hogy a szokásos szállítási ár feléért, 300 ezerért elhozzák neked a határig. 1.6MFt + 10% vám, 27% ÁFA, plusz 76000 regadó - kétmillió-kettő, alsó hangon, és akkor még előtte van a magyar vizsga, rendszámozás. Ez ennyi, el kell fogadni.

Untermensch4 2021.04.03. 13:16:07

@Make Valamit: Mellékszál, de a regadó az vám. :) A kínai és a magyar ÁFA különbsége. Nem tudjuk hogy az ottani ár mennyire listaár, mennyire van benne a rendszám+műszaki/forgalombahelyezés. Ahogyan azt sem hogy az európai piac kiszolgálására mennyire érné meg egy minimál összeszerelő-üzemet csinálni itt a kínaiaknak.

Az olvtárs felvetése viszont az egyszemélyes (sztem kétszemélyes) NEM autó minijárgányról szól.
Egy elektromos háromkerekű moped négyévszakos burkolattal olcsóbb feladvány. Nincsenek óriási fejlesztési költségek.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.06.16. 15:38:49

@Untermensch4: ld. a speedzone legújabb videóját, használt (!) Bolloré Bluecar 3.5MFt
?v=3xUPzZL8PJw

Untermensch4 2021.06.16. 23:54:13

@Make Valamit: Mopedautó az aminek 50km/h a végsebessége és kétszemélyes. Akkor is ha a magyar mentalitás nem tekint autónak olyasmit ami nem tudja a német autópálya sebességkorlátozás nélküli részén felvenni a belső sáv forgalmának ritmusát.

Lorrh 2021.06.18. 08:53:01

"A villanyautók manapság valahol a tákolmány és a játék kategória között vannak"
Egészen elképesztő butaságot írsz.
Láttál már villanyautót mostanában????

Lorrh 2021.06.18. 09:44:06

"jelenleg a ház előtt álló dízel Golf-nál ez olyan három perc/1000km."
Igen, ez a szánalmas, hogy a villanyautó EGYETLEN hátrányát így kiemeled az összefüggésből és kidobolod. A technika fejlődése mindig úgy ment, hogy az ilyen hátrányokra a megoldást kutatták és megoldották a mérnökök. Ez a boomer szenvelgés és nyávogás amit itt leművelsz ez fárasztó, ha 80 éves vagy akkor már nem kéne ezzel a témával foglalkoznod, téged nem érint már a villanyautó.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.06.18. 19:21:05

"Láttál már villanyautót mostanában????"
@Lorrh: sajnos igen. Egy átlag Teslához célszerű nem közel menni nehogy a lábadra essen belőle valami. A T-szalonban nem a sorról véletlenszerűen lejött kocsik állnak.
Egy hármas Golfból persze Rolls-Royce mindegyik.

Untermensch4 2021.06.18. 22:02:46

@Make Valamit: A tesla nem annyira elektromos autókat gyárt mint marketinget és hype-ot hogy ne zuhanjon be a kissé megszaladt részvényárfolyama... Rolls és Royce urak masszív és a kritikus alkatrészeknél duplikált-túlméretezett automobilokat gyártottak kezdetben.
www.youtube.com/watch?v=D7vvi6e3eQQ
www.youtube.com/watch?v=-xnvgTVMbA8

"jelenleg a ház előtt álló dízel Golf-nál ez olyan három perc/1000km."
Mrs. Benz még patikából vett benzinnel tankolt. Ez igen lassú volt de később feltalálták a benzinkutat. Az elektromos autóknál is fel fogják találni az "aksicsere-kutat"

Lorrh 2021.06.20. 07:56:36

@Make Valamit: A tesla egy blöff, az nem autó. Elonmusk nárcizmusától zeng a világ. A nagy környezettudatos ember aki kilő űrszemétnek egy autót a világűrbe. És ennek tapsol a hipszter agymosott tömeg. Nézz meg egy valódi autógyártól származó elektromos autót: VW ID vagy Skoda vagy Porsche... stb. Tökéletesen ugyanaz a minőség mint a benzinesnél csak a hajtást cserélték le villanyra.
Szándékosan szar példát választasz, hogy igazad legyen, pedig téves állításaid vannak.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.06.20. 21:59:24

@Lorrh: Jó, de melyik példa kéne még? Az ID.3 ami a nevében szereplő kilométert nem megy el anélkül hogy kiakadna a fedélzeti komputere? A Leaf a maga 60-80km-es "hatótávjával"? (személyes véleményem szerint az autóhoz a Leaf van a legközelebb... már csak azt a nyüves akksi-kérdést kéne megoldani) Az elektromos Smart, CitiGo meg ezek pedig szigorúan városi autók. A Porsche Taycan? €153.000 a néptömegek 99.9%-ának teljesen irreális összeg. (=játék kategória)
@Untermensch4: marha jó, már most is van egy kurvára környezetszennyező akkupakk minden EV-ben, ha még cserélgetni is kell, akkor KETTŐ kell. Ez nem megvalósítható, nincs közel sem elég nyersanyag.
Ha holnap elkezdenék az áramszolgáltatók kiépíteni a 25kV-os hálózatot minden nagyvárosi utcába, még el is hinném hogy ebből lesz 2030-ra valami. Addig... porhintés + politika!

Untermensch4 2021.06.22. 00:08:42

@Make Valamit: A tényleg gyorsan cserélhető akkupakk (vagy csak egy része cserélhető) nem igényelne gyorstöltő-hálózatot. Ellenben a csere-megállóhelyek tömegessé válása egyszerű szabályozással segíthet kiegyenlíteni a napi elektromos fogyasztás ingadozását.
Egy akkupakk ami autóba már gyenge, telepített áramtárolónak még jó. Ha újrafelhasználják akkor nem környezetszennyező. Kőolajból is véges mennyiség van (bár nő az ismert lelőhelyek száma) és az egységnyi energiából kitermelhető köloja-energiatartalom tudtommal csökken. Ebben nem várható nagy változás (bár laborhúsok térhódításával a most állati takarmányt előállító termőföldeken lehetne üzemanyag-növényeket termeszteni). A robbanómotorokban használható üzemanyaghoz olajat előállító algák "tömeggyártása" ugyanúgy közeljövőbeli technológia mint az újabb aksik (mert a környezetszennyezés mellett az is komoly érv hogy a fő lítium-lelőhely Kína...)
Megértem hogy érzelmileg szereted a belső égésű motorokat, nagyon is megértem. Az én gyerekkori álomautóm kétütemű wartburg ami kb elérhetetlen álom :( És alapvetően nem bízok az elektronikában (amiből egy elektromos autóban MINDENHOL van), egyszer ültem utasként olyan autóban ahol pedálok, kézifék, kormány, mind csak elektronikus kapcsoló volt, majd a fedélzeti számítógép meg a szervo... amíg nem lesz olyan elektromos autó ami használtan elég olcsó ÉS elég megbízhatónak tartom a működés szempontjából (a kerekekkel mechanikai kapcsolatban lévő kormánykerék és a bovdenes kézifék tűnik a minimumnak), addig a mostani 28 éves benzines gépezetet fogom életben tartani. Az előző, kissé fiatalabb automobilomban a szervokormány és a központi zár is zavart, mint hibalehetőség.
Mindezektől függetlenül a jövőben a most belső égésű motoros járművek egy része elektromos lesz. Főleg városi autók (smart, citigo stb), mert energiahatékonyabb.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.06.22. 11:03:28

@Untermensch4: Nem vagyok ellene az elektrizálásnak, szerintem is az a jövő, csak. Már most úgy viselkednek különböző totál fogalmatlan, magukat autósújságírónak hívó alkoholisták meg önjelölt 'elektropápák' mintha a villanyautó 1:1-ben leválthatná _most_ az ICE autóinkat. A közelben sincsenek még. A baj az hogy a hülye politikusok meg bevették a maszlagot és törvényt is hoztak, mert ahhoz értenek. Remélem az autógyártók bele is törlik az orrukat a törvényükbe, mint a kutyáét a szarába. Most olvasom hogy az európai emissziós normák miatt a Nissan nem fogja a 400Z-t importálni, mert nem teljesíti az Eu6-ot. A baj ott van, hogy nincs villany-sportautóujk ami helyettesítené. (Ezt sem.) A villanyautó városba mint közösségi jármű még hunyorítva megfelel, bár egy szakadék Ikarus 50x annyi embert visz el, de pl. városba privát villanyautó értelmetlen, hová dugod tölteni? Három sor panelházra jut egy töltő. Kilógatod a hetedikről a hosszabbítót? Gazdagok játéka ez egyelőre, meg a félrevezetett birkáké akik befizettek egy Model3-ra vagy Leafre és kihúzzák magukat: "ÉN megmentettem a világot."

Untermensch4 2021.06.22. 13:38:02

@Make Valamit: Nagyjából egyetértünk. Nekem is lenne ötletem az ésszerűbb átállásra. Mondjuk a városi elekromos magánautóknál a panelok parkolóhelyein a lassútöltés kiépítése nem lenne akkora mutatvány (mint mondjuk néhány felesleges stadion), egyébként sztem most még a technikai/ifrastrukturális keret inkább a hibridek térhódításához elég. Főleg hogy a kifejlesztett elsőkerekes ICE autók hátsó tengelyén lehetne kísérletezni az elektromos kiegészítéssel, nem kéne kukázni az eddigi mindent elölről. A törvényfoschói okoskodás kb olyan mintha Mrs Benz autóstúrája után kötelezővé tették volna az euro-LC szabványt, 100km-enként nulla kg LóCitrom... :)
Autós "újságíróknál" te tudod honnan van a műanyag-kopogtatási fixációjuk? Én amikor autóban ülök el szoktam gondolkodni hogy milyen ésszerű oka lehetne hogy kopogtassak és mi következhetne utána de eddig nincs ötletem. :)

Make Valamit · http://make.blog.hu 2021.06.22. 14:06:17

@Untermensch4: tudnád hány van amelyik vezetni se tud rendesen, életében nem ment versenypályán de azért elsőnek jelentkezik ha Stuttgartba kell menni Porsche bemutatóra.

Untermensch4 2021.06.22. 16:12:03

@Make Valamit: "a hétköznapi felhasználó szemszögéből" tud írni. Tudja mi trendi, mi nem az, (utolsó gyöngyszem amire emlékszem az öröm hogy nincs lökhárító az autóra tervezve....) műszaki izékkel meg pepecseljenek a mérnökök, az réteghobbi :)
süti beállítások módosítása